NB I: Kipróbálunk egy-két jó magyar bort - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.01. 19:27
A Paks elleni győzelmet követően Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője örül annak, hogy csapatával megszerezte a harmadik helyet a labdarúgó NB I-ben. A német szakember az MLSZ felé megfogalmazott egy kritikát, mely szerint a játékosoknak alig lesz idejük pihenni, mert nagyon sokáig tart nálunk a bajnokság.

„Kimondhatatlanul örülök, hogy elértük a harmadik helyet, azt hiszem a jövőben nagy dolgokat fogunk véghez vinni" – kezdte Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a találkozót közvetítő Sport Tv-nek.Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a találkozót közvetítő Sport Tv-nek.

„Mindig időt kell adni egy csapatnak, hogy megszokja az új edzőt, de úgy érzem, megtaláltuk a siker kulcsát és mindenki mellettem állt, ezért lehettünk ilyen sikeresek. Úgy érzem a védekezésünk nagyon feljavult, ugyanis az elmúlt kilenc mérkőzésen csak kettő gólt kaptunk. A Magyar Labdarúgó-szövetségnek át kellene gondolnia a versenykiírást, hiszen néhány játékosnak a következő héten még mérkőzése lesz, utána pedig marad egy hét pihenés, így nagyon nehéz lesz felkészülni"

A Ferencvárosnak az Európa-liga első selejtezőkörében már pályára kell lépni, azaz a szezon befejezte után nagyon hamar kezdődik az új idény. Thomas Doll ennek ellenére az ünneplésről is beszélt.

„A klubházban össze fogunk ülni, egy kicsit beszélgetünk és kipróbálunk egy-két jó magyar bort."

Legfrissebb hírek

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
9 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
14 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
15 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
21 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
22 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
2025.10.02. 23:37
Ezek is érdekelhetik