FTC: Leonardo nem zárkózik el a magyar válogatottságtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.30. 22:38
null
Leonardo remekelt a Lombard ellen, sokan már a magyar válogatottba követelik (Fotó: Mirkó István)
Leonardo, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros brazil játékosa a Sport Televízió Harmadik Félidő című műsorában úgy fogalmazott, nem zárkózik el a magyar válogatottságtól, de most a Fradi az első számára.

„Szívesen segítek ott, ahol számítanak rám, de jelenleg a klubcsapatom, a Ferencváros az elsődleges számomra " – nyilatkozta Leonardo.

A 31 éves támadó úgy véli, hogy a magyar játékosok nem mindig merik felvállalni az egy az egy elleni párharcokat, pedig fontos lenne, hogy a futballisták bízzanak magukban.

Leonardo már készül a brazíliai világbajnokságra is, bízik benne, hogy hazája válogatottja megnyeri a vb-t, de úgy gondolja, nehéz dolga lesz a selecaónak.

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
13 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
23 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55
Ezek is érdekelhetik