FTC: Doll arab ajánlatokat utasított vissza a Fradi kedvéért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.13. 10:38
A Nemzeti Sport Online-on az NB I-ben szerepet vállaló külföldi edzőkről szóló elemzésünkben megszólaltattuk a ferencvárosi vezetőedző, Thomas Doll magyarországi szerződését intéző menedzsert, Paunoch Pétert, aki elmondta, a német szakember anyagilag kedvezőbb, arab ajánlatokat utasított vissza a Ferencváros kedvéért.

„Doll elsősorban a szakmai koncepció miatt fogadta el a Ferencváros ajánlatát. Annyira meggyőzte, amit Magyarországon tapasztalt, az épülő stadion, a kitűzött célok, hogy két, anyagilag kecsegtetőbb arab ajánlatot is visszautasított. A Dollhoz hasonló, nem kimondott sztáredzők egy topligában ritkán kapnak olyan csapatot, amelynél hosszú távú koncepció mentén lehet építkezni és kiugró eredményt elérni, vagyis a fizetés nagyságánál lehetnek fontosabb szempontjaik is. Annak idején Paulo Sousának is ezért lehetett vonzó a Videoton ajánlata, és az Európa-liga szerepléssel sikerült is kiugró eredményt produkálnia, amelyre sok helyen felfigyeltek" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a Thomas Dollt képviselő menedzser, Paunoch Péter.

A TELJES CIKKÜNKET, MELYBEN ELEMEZZÜK, MIVEL LEHET HOZZÁNK CSÁBÍTANI A KÜLFÖLDI SZAKEMBEREKET ÉS MILYEN PLUSZT HOZHATNAK, ITT OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
6 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
7 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
13 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
14 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
21 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
21 órája

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
22 órája
Ezek is érdekelhetik