NB I: „Volt itt minden, rémálom az Elm utcában sikollyal”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.13. 22:21
Mint arról korábban már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 7. fordulójának nyitó mérkőzésén az MVM Paks 2–0-ra nyert hazai pályán a Kaposvári Rákóczi ellen. A találkozó után a két vezetőedző, Horváth Ferenc és Prukner László értékelt a Duna Televíziónak.

„Gratulálunk a Paksnak, de büszke vagyok a csapatom mai teljesítményére, mind a játékra, mind pedig a küzdelemre. Azt gondolom, hogy nem egyenlő mércével voltunk mérve, a sárga lapok és a kiállítás eldöntötte a mérkőzést. Volt hat olyan sárga lapos szituáció a mezőnyben negyven-ötven méterre a kaputól, amit az egyik oldalon lappal díjaztak, a másikon nem, és ha már egy csapatnak van négy-öt faultja egy ilyen kiélezett meccsen, akkor nem lehet úgy odaálni a következő párharcba. Sokat tettünk azért az elmúlt hetekben, hogy a szerencse is egy kicsit végre mellénk álljon, de még nem talált meg minket. Nem várok semmilyen beszélgetésre a jövőmet illetően, de természetesen a vezetőségé a döntés” – értékelte a mérkőzést Prukner László, a Kaposvári Rákóczi vezetőedzője a Duna Televíziónak.

„A péntek 13.-a nehezítette meg a dolgunkat. Volt itt minden, rémálom az Elm utcában, sikoly. Nem nézett ki jól, de rettentően boldog vagyok, hogy nyertünk. Nem mertünk játszani, nagyon rosszul kezdtünk és ez rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre. Nem mertük felvállalni azokat a dolgokat, amelyek tulajdonképpen az erősségeink, elkövettünk egy butaságot, a közvetett szabadrúgás kissé megfogta a társaságot, de amikor tíz emberrel játszott a Kaposvár, akkor gyorsabban játszottunk előre. Na az már jobban nézett ki” – mondta Horváth Ferenc.

 

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik