NB I: A fiúk rengeteget tettek a sikerért - Kondás Elemér

Vágólapra másolva!
2013.03.10. 21:04
A DVSC-Teva megtörte gólínségét és 4–1-re nyert otthon a PMFC ellen a labdarúgó NB I 19. fordulójának zárómérkőzésén. A hazaiak vezetőedzője, Kondás Elemér szerint csapata sokat dolgozott a sikerért, és a helyzeteit is jó arányba értékesítette, míg a pécsieknél Elbert Gábor cégvezető nyilatkozott, és szerinte túlzott ez az arányú vereség.

„Sok mindennek össze kellett jönnie, hogy egy ilyen arányú győzelmet arassunk, de úgy gondolom, hogy a játékosok sokat tettek ezért a mérkőzés folyamán. Rengeteget dolgoztak, nem ismertek elveszett labdát, így a szerencse is mellénk állt. Eddig is megvoltak mérkőzések során a gólhelyzeteink, csak nem tudtuk értékesíteni őket, most viszont úgy érzem, elég jó százalékban tudtuk érékesíteni ezeket, és ez egy jó csapat ellen különösen fontos. Ma egy jó Péccsel játszottunk, és nagyon örülök neki, hogy ennyi gólt tudtunk lőni" – nyilatkozta a DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér.Kondás Elemér.

„Azt gondolom büszkék lehetünk a fiúkra, sokan mondták itt, hogy ez sokkal jobb csapat játékban és mentalitásban is, mint amilyen ősszel volt. Mi nyílván egyoldalúan látjuk a mérkőzést, és úgy gondolom, hogy a 4–1 az nem volt benne ebben a találkozóban, így elég szomorúan megyünk haza, és a sebeinket nyalogatjuk majd, hiszen a közeljövőben elég sűrű lesz a program, és össze kell rakni a csapatot" – értékelte a vendégek teljesítményét Elbert Gábor, a PMFC cégvezetője.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
7 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
16 órája

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06
Ezek is érdekelhetik