Játékossors: Rudolf ügye már a FIFA előtt van - Filipovics

Vágólapra másolva!
2010.03.18. 10:10
Új menedzsere intézte Rudolf Gergely ügyeit Genovában. Ahogyan azt megírtuk, a csatár négy évre írt alá az olasz élvonalbeli együtteshez, ám a jogorvoslatot váró Filipovics Vladan helyett már egy francia ügynök segített neki a szerződéskötésben.

Mint megírtuk, Rudolf Gergely hivatalosan is a Genoához igazolt, a DVSC csatára 2010 nyarától számítva négy évre aláírt az olasz klubhoz. A szerződéssel kapcsolatos ügyeket már nem Filipovics Vladan menedzser intézte, ugyanis a magyar válogatott csatár szakított a játékosügynökkel. Egy francia menedzserrel szerződött, s a Genoával kötött megállapodást is az új ügynök intézte.

„Nem foglalkozom azzal, hogy Rudolf Gergely mit gondol, mit mond, mit tesz. Amikor a hátam mögött a Genoához igazolt, megtettem a szükséges jogi lépéseket. Az ügy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség előtt van" – közölte a Nemzeti Sporttal tömören Filipovics Vladan.

„Nem foglalkozom azzal, hogy Rudolf Gergely mit gondol, mit mond, mit tesz. Amikor a hátam mögött a Genoához igazolt, megtettem a szükséges jogi lépéseket. Az ügy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség előtt van" – közölte a Nemzeti Sporttal tömören Filipovics Vladan.

RUDOLFOT BEARDSLEYHEZ HASONLÍTJÁK – KERESSE A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik