Halmosi Péter marad Debrecenben

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2006.01.20. 20:04
Címkék
Halmosi Péter nem lesz a Celtic játékosa, hanem továbbra is a Debrecen együttesét erősíti. A skót együttes azért nem szerződteti a magyar válogatott játékost, mivel sokallja annak vételárát.
Halmosi számára vége a skót kalandnak
Halmosi számára vége a skót kalandnak
Halmosi számára vége a skót kalandnak
Halmosi számára vége a skót kalandnak


Bár szinte mindenki biztosra vette, hogy Halmosi Péter, a Debrecen csapatának balszélsője a skót Celtic együttesénél folytatja pályafutását, s a DVSC honlapja szerint a labdarúgó hétfőtől újra a magyar bajnokcsapat edzéseit látogatja.

A válogatott játékos az elmúlt hetet Skóciában töltötte, ahol edzéseken, orvosi vizsgálaton és fizikai felmérésen vett részt.

Mint azt korábban megírtuk, Halmosi Péter menedzserével, ifjabb Laczkó Mihállyal ült tárgyalóasztalhoz a skót együttes vezetőivel, akik számunkra kellemetlen meglepetéssel fogadták a magyar küldöttséget: nem szerződtetik Halmosit.

Kiderült, hogy a sokszoros skót bajnokcsapat a pénzügyekben is skót, ugyanis annak ellenére sokallta a labdarúgóért kért másfél milliós eurós vételárat, hogy korábban rábólintott erre, mi több, ennek az átigazolási összegnek a tudatában hívták meg Halmosit Glasgowba.

Halmosit korábban több angol klub, az Everton, a West Ham és a Blackburn is szerette volna leigazolni, ám végül egyik üzlet sem jött létre.
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
6 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
6 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
6 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik