Gyanús Palota-játékok

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2005.09.05. 21:18
Címkék
Megütköztek a statisztikusok, hiszen az abszolút élvonalbeli újonc REAC átlagnézőszáma kétszer akkora, mint a hitünk szerint még mindig kedveltebb Ferencvárosé.
"Ez nem a REAC erénye, inkább a Fradi kritikája - mondta Kutasi Róbert menedzser. - Rákospalotára most sokan járnak ki, és azért jócskán van olyan szurkoló, aki még az előd Volán meccsein nőtt fel. Persze tudjuk jól, hogy a nézőszámunkat alaposan megdobta a rengeteg Újpest-drukker, miként Diósgyőr- ből is sokan érkeztek, de örömmel látom, hogy palotai családok is járnak a mérkőzésekre. Az apa felpakolja fiát és a nagypapát, és így egyre többen jönnek. Szóval a nézőszám jól alakul, most már az kéne, hogy néhány pontunk is legyen…"

Hogy a nézőszám milyen jól alakul, arra csak a három adat: sorrendben 3000, 5500 és 4000 szurkoló látta a REAC hazai meccseit (félreértés ne essék: lapunkban a klub által megadott nézőszámokat tesszük közzé). Igaz, azért csak-csak felvetődik a gyanú, hogy a hivatalos látogatottságot kozmetikázzák, hiszen esetenként a Fradinál is beszámolják a "felüljárón áthaladó autósokat": a diósgyőriek például állítják, ha vasárnap Rákospalotán négyezren voltak, akkor a Fehérvár elleni hazai meccsüket legalább 35 ezren tekintették meg…

"A stadionban kétezer-ötszáz ülőhely van, az állóhelyre pedig csak becsülni tudjuk a szurkolókat - folytatta a menedzser. - Az viszont biztos, hogy az Újpest ellen ötezer fizető nézőnk volt. Sőt legközelebb a Vasas jön, amely ismét hoz nekünk szurkolókat, bár sajnos legutóbb mindkét csapat vereséget szenvedett, így azért néhány százzal biztos kevesebben lesznek a reméltnél."

Még egy apróság: Kutasi Róbert közlése szerint a REAC-nak 600 bérletese van. Ki tudja, hamarosan talán a BKV-t is megelőzi…
Legfrissebb hírek

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
9 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
14 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athleti Bilbao

Spanyol labdarúgás
15 perce

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
19 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
21 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
27 perce

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
43 perce

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
46 perce
Ezek is érdekelhetik