Kifütyülték a Csank-csapatot

A mérkőzésről tudósított: BOTÁR LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGYA mérkőzésről tudósított: BOTÁR LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2005.08.20. 23:07
Címkék
Alig egy hónapja még kérdéses volt, hogy a Sopron és a Zalaegerszeg egyáltalán indulhat-e a Borsodi Liga idei küzdelmeiben. Érthető, hogy a felkészülési időszakban "szakmai munkáról" botorság lett volna beszélni. Nem túlzás: Csank János és Dajka László csapata a bajnoki mérkőzések alatt formálódik.

S a csapatépítés rányomja bélyegét az együttesek futballjára. Mindkét csapatnál csupán a taktika jelenti az állandóságot. A soproniak 4-3-3-as hadrendben léptek pályára, Dajka László pedig a Zalaegerszegen honos 4-4-2-es hadrendet választotta.

A hazaiak már az első perctől kezdve a játék irányítására törekedtek, a ZTE pedig kontratámadásokkal próbálkozott. Azonban tíz perc játék után Csank Jánosnak módosítani kellett, de nem az alapfelálláson, hanem az összeállításon, hiszen Horváth András sérültet jelentett, a térdére kapott egy rúgást, s bár a sérülés nem súlyos, de valószínűsíthető, hogy a középpályás nem játszhat a Metalurg Doneck elleni csütörtöki UEFA-kupa-selejtező-visszavágón sem.

Horváth András helyére Fehér Zoltán állt a középpálya jobb oldalára, de a csere nem zavarta meg a hazaiak játékát. Agresszíven, szervezetten, ám pontatlanul futballozott a Sopron. Hiába volt több helyzete, a csatárok a döntő pillanatokban hibáztak a kapu előtt. A Zalaegerszeg csupán a félidő hajrájára jött rá, hogy a kontrái veszélyesek is lehetnek, hiszen Koplárovics Béla gyorsasága jól érvényesült a bal oldalon a nehézkes soproni védők mellett.

Hanák Viktor (jobbra) biztos pontja volt a soproni védelemnek, a Kaj Andrással vívott csaták többségét is megnyerte – végül mégis a ZTE gyôzött (Fotó: Pluzsik Tamás)
Hanák Viktor (jobbra) biztos pontja volt a soproni védelemnek, a Kaj Andrással vívott csaták többségét is megnyerte – végül mégis a ZTE gyôzött (Fotó: Pluzsik Tamás)
Hanák Viktor (jobbra) biztos pontja volt a soproni védelemnek, a Kaj Andrással vívott csaták többségét is megnyerte – végül mégis a ZTE gyôzött (Fotó: Pluzsik Tamás)
Meglepetésre a meccs első, kaput eltaláló lövéséből gól lett. A 293. élvonalbeli mérkőzésén játszó Kocsárdi Gergely ritka nagy gólt (pályafutása során a tizediket) szerzett. Ettől kezdve minden megváltozott. Az első félidőben a párharcokat többnyire elveszítő zalaegerszegi futballisták a folytatásban nagyobb türelemmel és nagyobb akarattal futballoztak. Nyilván a látványos találat jótékony hatása következtében lett pontosabb és látványosabb is a ZTE futballja.

A Sopron a második félidőben már csak erőlködött, mert a vendégek leszűkítették a játékteret, így többnyire csak ívelgetésekre tellett Alin Cotanéktól. A Sopron mindent egy lapra feltéve támadott, de a pályán már az történt, amit a ZTE akart. Az elégedetlen hazai drukkerek a mérkőzés hajrájában már hangos füttyszóval és gúnyos bekiabálásokkal jelezték, egyelőre nincs csapata a városnak.

Jósnak sem kell lenni ahhoz, hogy kijelentsük, a Sopron a hazai 3-0-s vereség és a tegnapi teljesítmény után sok jóra nem számíthat csütörtökön Doneckben sem; legfeljebb annak örülhetnek a klub irányítói, hogy az UEFA-kupa-selejtező után 5.5 millió forint hasznot könyvelhettek el. Ám ha mihamarabb nem áll össze a Sopron, úgy bizony elmaradnak majd a nézők a Káposztás utcai stadionból… ---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik