Honvéd: aláírták az előszerződést a klub eladásáról – NS-infó

Vágólapra másolva!
2024.06.22. 23:25
A tervek szerint még júniusban tulajdonost cserélhet a Honvéd (Fotó: archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a napokban aláírták az előszerződést a tárgyaló felek a Budapest Honvéd NB II-es labdarúgócsapatának eladásáról.

 

 


 

Korábban beszámoltunk róla, hogy az elvi egyezség már megszületett a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának eladásáról a jelenlegi tulajdonosi kör és a korábban a DVTK-t is tulajdonló Leisztinger Tamás cégcsoportja között. Információink szerint a felek azóta aláírtak egy úgynevezett „term seheetet”, vagyis egy olyan előszerződést (hívhatjuk befektetési szándéknyilatkozatnak is), amely rögzíti az üzlet feltételeit, kikötéseit, a befektető vállalásait, a felek szándékát.

Ezzel tulajdonképpen kezdetét vette az a jogi procedúra, aminek a végén a Honvéd labdarúgócsapata tulajdonost vált. Ez a folyamat az eredetileg tervezettnél, különböző okok miatt hosszabbra nyúlik, de a tervek szerint még ebben a hónapban lezárulhat.

Pénteken beszámoltunk róla, hogy a Honvéd nem élt a három játékosa, Bobál Gergely, Holman Dávid és Adorján Krisztián szerződésében szereplő hosszabbítási opcióval így mindhárman szabadon távozhatnak a klubtól. Adorján a hírek szerint befejezheti a pályafutását, viszont Bobál és Holman esetében azért sem született egyezség, mert a régi vezetés ezekben az ügyekben már nem kívánt dönteni, de ha a nyáron megtörténik a tulajdonosváltás, akkor például az új vezetés ajánlat új szerződést a szóban forgó játékosoknak is. Továbbá, ha az új vezetés feláll, akkor születhet döntés a klub legértékesebb játékosának, a 2027-ig élő szerződéssel rendelkező, de több klub által kiszemelt, 20 éves, U21-es válogatott támadó, Kerezsi Zalán ügyében is.

Úgy tudjuk, a leendő, új tulajdonos képviselője már gyakori vendég a Boszik-stadionban, viszont van esély arra is, hogy a jelenlegi ügyvezető, Kun Gergely nem távozik azonnal a tulajdonosváltással egy időben, és a napi ügyeket a váltás után is ő tartja még egy ideig kézben.

Információinkkal kerestük a Honvéd jelenlegi tulajdonosi körét, de nem kívántak reagálni.

 

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nyert, és ismét a tabella élére ugrott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 20:57

A Honvéd edzője szerint sok szabálytalansággal játszott ellenük a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.09.18. 09:22

Beke büntetőjével a KTE legyőzte a Honvédot a 28. perctől folytatott mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.09.17. 20:30

Összefogtak az NB II-es klubok, vitatják a büntetések mértékét és a kötelező vasárnapi játéknapot is

Labdarúgó NB II
2025.09.15. 22:50

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
2025.09.14. 11:09

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26
Ezek is érdekelhetik