Újpest
Vlaszák
Szélesi
Tamási
Juhár
Vanczák
Simek
Erős K.
Polonkai
Tóth N.
Bükszegi
Feczesin
Vezetőedző: Mészöly Géza
Kispad: 12 Illyés (cserekapus), 2 Nagy G., 3 Cseri, 5 Németh T., 8 Rajczi, 19 Vaskó, 22 Bánka
Sérült: Kapcsos (térdszalagbántalmak)
Eltiltva: Farkas B. (három sárga lap)
MTK Budapest
Végh
Pusztai
Juhász
Janjics
Füzi Á.
Zavadszky
Jezdimirovics
Pisont
Rósa H.
Torghelle
W. Silva
Vezetőedző: Egervári Sándor
Kispad: 22 Kovács Z. (cserekapus), 2 Vati, 3 Elek, 16 Szabó O., 17 Lengyel, 18 Kemon, 29 Czvitkovics
Sérült: Halmai (műtét után), Zabos (térdsérülés), Komlósi, Rednic (mindkettő combizomhúzódás)
Eltiltva: –
Azt eddig is tudtuk, hogy Feczesin Róbert ügyesen mozog a pályán, de aki csütörtök este ellátogatott az angyalföldi Katona József Gimnázium ballagására, az arról is meggyőződhetett, hogy a fiatal labdarúgó énektudása sem utolsó. A labdarúgó magántanulóként fejezte be az utolsó félévét, és már több vizsgát sikeresen letett. Persze igazán boldog akkor lenne, ha az MTK ellen győztes csapat tagja lehetne. Továbbra sincs könnyű helyzetben az MTK mestere, Egervári Sándor, ugyanis több alapemberét kénytelen sérülés miatt nélkülözni.