A fiatalok csatája következik

Vágólapra másolva!
2004.05.07. 21:12
Címkék
Többen meglepődtek, amikor télen, a mindössze 22 esztendős Szélesi Zoltán lett az Újpest csapatkapitánya. A fiatal védőt akkor nevezte ki Mészöly Géza vezetőedző, amikor Kovács Zoltán  korábban ő viselte a karszalagot  a honkongi Sencseng Csianlipao csapatához szerződött.
Nem csak a kor számít: Szélesi Zoltán már vezér (Fotók: Németh Ferenc)
Nem csak a kor számít: Szélesi Zoltán már vezér (Fotók: Németh Ferenc)
Nem csak a kor számít: Szélesi Zoltán már vezér (Fotók: Németh Ferenc)
Nem csak a kor számít: Szélesi Zoltán már vezér (Fotók: Németh Ferenc)
Nem csak a kor számít: Szélesi Zoltán már vezér (Fotók: Németh Ferenc)
Nem csak a kor számít: Szélesi Zoltán már vezér (Fotók: Németh Ferenc)
"Jól szerepel a csapat, pedig nem sokan számoltak velünk – mondta Szélesi Zoltán. – Azt szinte senki nem gondolta, hogy a tíz tavaszi mérkőzésünkből hetet megnyerünk, és ránk most abszolult igaz az a mondás, hogy evés közben jön meg az étvágy. Azt hiszem, hogy a második, harmadik hely valamelyikét elérhetjük. Most le kell győznünk az MTK-t, és máris negyedikek leszünk, és ha minden hátralévő bajnokin három pontot szerzünk, akkor még elsők is lehetünk. Ha pedig nem mi leszünk az elsők, akkor nekünk teljesen mindegy, hogy melyik csapat lesz a bajnok… Csak magunknak akarunk segíteni a jó eredményekkel. A felsőházban minden találkozón jól kell teljesíteni a sikerhez. Továbbra is stabilan kell védekeznünk, és ezúttal sem szabad gólt kapnunk. No, és persze az MTK-val szemben sokkal jobban kell kihasználnunk a helyzeteket, mint a Ferencváros ellen."

Juhász Roland a fejét is nagyszerûen használja
Juhász Roland a fejét is nagyszerûen használja
Juhász Roland a fejét is nagyszerûen használja
Aligha lehet vitás, hogy az MTK Budapest egyik legértékesebb játékosa, a 21. évében járó Juhász Roland. A válogatottban Japán ellen bemutatkozó, és ott gólt szerző védő fiatal kora ellenére higgadtan, magabiztosan futballozik, és a szakemberek egybehangzó véleménye szerint valamelyik nívós nyugati bajnokságban is komoly karriert futhat be. Azt talán túlzás lenne állítani, hogy a labdarúgónak a Megyeri úti aréna a kedvenc stadionja, ellenben, gyönyörű emlékei vannak a lila-fehér egylet pályájáról…
"Tavaly a bajnokságban kétszer is sikerült gólt szereznem az Újpest ellen, ráadásul az utolsó fordulóban a Megyeri úton fejelt találatom az aranyérmet jelentette a csapatomnak – emlékezett a közelmúltra Juhász Roland. – Szombaton nehéz feladat vár ránk, hiszen a hazaiak jó passzban vannak, ám nem mondtunk le arról, hogy megvédjük a bajnoki címünket. A tavaszi szereplésünk egészen kiváló lenne, ha hazai pályán nem veszítünk kétszer, ám a kisiklások ellenére is azt mondom, továbbra is a bajnoki cím megszerzésére kell törekednünk. Az Újpesttel nagy mecscset játszunk, és remélem, a találkozó után csak nekünk lesz okunk a boldogságra…"
Legfrissebb hírek

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
4 perce

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
6 perce

Szemmel láthatóan élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
9 perce

Férfi kézilabda BL: Szeged–Wisla Plock

Kézilabda
19 perce

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
20 perce

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
30 perce

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
46 perce

Könyv jelent meg Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik