A mély gödörből a gyönyörbe

Vágólapra másolva!
2004.05.06. 20:37
Címkék
Jubileumi, huszadik kupagyőzelmét ünnepelhette szerdán a Ferencváros: a 105 esztendős, de nem öreguras futballt bemutató egylet 31-re verte a nálánál tíz évvel fiatalabb, 1909-ben alapított Bp. Honvéd csapatát.
A Puskás Ferenc-stadionban rendezett döntőn nemcsak a trófea sorsa dőlt el, hanem az is, hogy a Fradi immáron biztos résztvevője valamelyik nemzetközi sorozatnak.A kérdés csupán az: a Bajnokok Ligájában vagy az UEFA-kupában indulhat az ősszel… Ahogy egy éve, a DVSC elleni fináléban, úgy az idén is Tököli Attila bizonyult a meccs legjobbjának.Tököli Attila tévedett. A támadó ugyanis egy nappal Bp. Honvéd elleni Magyar Kupa-döntő előtt azt találta mondani: reméli, a tavalyi, Debrecen elleni fináléhoz hasonlóan két góllal veszi ki a részét a győzelemből. Nos, azóta tudjuk: a duplából csupán szimpla lett, mégis arra gyanakszunk, hogy emiatt senki sem orrolt meg rá az Üllői úton. Sőt az össznépi ölelkezés, pacsizás során úgy tűnt, mintha a többieknek is megbocsátották volna a drukkerek…– A szakértők állítják, a legutóbbi három, egyaránt vereséggel záruló bajnokin Tököli Attila kilógott a sorból: egyedül őt lehetett dicsérni.
– Ha kikapunk, ez mit sem ér – felelte a szerdai találkozó főszereplője. – Természetesen korábban is próbáltam tenni a dolgom, igyekeztem minél jobban teljesíteni, de amint az az eredményekből is kitetszik, ez semmi extrát nem jelentett.
– Nem úgy a Honvéd ellen…
– A kupadöntő mégiscsak kupadöntő, arra, legyen bármekkora gödörben, illik, sőt nem csak illik, kötelező felszívnia magát minden résztvevőnek. Egy ilyen mérkőzés előtt nem lehet arról beszélni, hogy ez a gárda esélyes, vagy az a gárda a favorit, mindkét félnek ugyanakkora esélye van a sikerre. Ezt a kispestiek is bizonyították, hiszen hiába szerepelnek a második ligában, méltó vetélytársak voltak. Ennek ellenére amondó vagyok, megérdemelten nyertünk.
– Tisztességesen megünnepelték a sikert?
– Ha a csapattal elköltött finom vacsorát annak lehet nevezni, akkor igen. Komolyabb bulizás nem is fért volna bele a programba, mivel csütörtök délelőtt már edzettünk, vasárnap pedig az egyik legfontosabb bajnoki vár ránk Debrecenben.
– Bocsánat, de úgy tudom, csütörtökön csak a többiek gyakoroltak…
– Való igaz, Kiss Györggyel együtt inkább gyógyíttattuk magunkat a döntőn összeszedett sérülésünk miatt. Mindketten meghúzódtunk, nekem speciel a lovaglóizmom bánta a meccset. Igaz, már az elején éreztem, hogy baj lesz. ---- V ---- &
Legfrissebb hírek

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
15 perce

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
27 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
31 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
40 perce

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
44 perce

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
53 perce

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
1 órája

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik