Korán ünnepeltek a házigazdák

A mérkőzésről tudósított: PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGYA mérkőzésről tudósított: PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ, VAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2003.04.26. 20:34
Címkék
A futball egyik legnagyobb közhelye, hogy minden meccs más. Ez is azt sugallja, hogy erre a 90 percre semmilyen következtetést nem lehetett levonni a két együttes márciusi találkozójából, amikor a Sopron fölényesen, 50-ra győzött Békéscsabán, ám az is természetes, hogy az a mérkőzés mindkét félben nyomot hagyott.
A házigazdákat magától értetődően a boszszúvágy is fűtötte, bár a három pontra elsősorban nem emiatt, hanem a bentmaradás érdekében ácsingoztak. A vendégek edzője, Komjáti András pedig elmondta, az előző eredmény felével maradéktalanul megelégedne, és mivel a labdarúgásban fél gól nem létezik, arról egy világfi nagyvonalúságával lemondott… Végül a közelmúlt felidézéséhez annyit érdemes még érdekességként hozzátenni, hogy azt a találkozót is ennek a meccsnek a bírója, Szabó II Zsolt vezette.
Ezzel véget is értek a párhuzamok, ugyanis némi meglepetésre a kiesés veszélyének terhével játszó Békéscsaba kezdett higgadtabban, és főként összeszedettebben. A házigazdák mozgékonyabbak voltak, tudatos akciókra törekedtek, a harci kedvük is magasabb lángon égett, ezzel szemben a Sopron bágyadtan, esetlegesen futballozott, és mire úgy-ahogy magára eszmélt volna, a Békéscsaba már két góllal elhúzott tőle. A másodikat ráadásul a maguk szempontjából a lehető legjobbkor szerezték a házigazdák, mert a Matáv éppen kezdte átvenni az irányítást, és egyenlítési lehetősége is akadt. Bár mindkét oldalon előfordultak meghökkentő egyéni hibák, a Békéscsaba leginkább az összpontosításban múlta felül ellenfelét, a hazai játékosok fejben jobban ráhangoltak a mérkőzésre, mint a szétszórt, minden ítéletet vitató, ideges soproniak. A félidő derekától hiába birtokolták a vendégek többet a labdát, egyetlen jól megkomponált támadást sem tudtak vezetni, és ha egy gyors – tegyük hozzá, lesről induló – kontra végén Cseke László nem hagyja ki az elméletileg kihagyhatatlan ziccert, a Matáv már fél óra alatt könnyen padlóra kerülhetett volna. A játékrész utolsó negyedórájában zömmel a hazai térfélen pattogott a labda, de érdemlegeset egyik csapat sem tudott kezdeni vele, így ezek a percek eseménytelenül és unalmasan teltek.
A szünetig látottak alapján izgalommentesnek ígérkezett a folytatás is, hiszen nehéz volt elképzelni, hogy a csapnivaló teljesítményt nyújtó Sopron még megfricskázhatja a Békéscsabát. Ugyanakkor éppen szerdán, a legutóbbi fordulóban hajtott végre ilyen csodát a Matáv a Kispest ellen; akkor is kétgólos hátránnyal kezdte a második félidőt, majd megnyerte a mérkőzést, és ez óvatosságra intette azokat, akik már temették volna a vendégeket. És mint kiderült: méltán.
Az újabb csoda érdekében Komjáti András pályára küldte a támadásvezetésben és góllövésben is jártas Balaskó Ivánt, később meg a mostanában gólerős Eguja Javrujant. Érdekes módon kollégája, Supka Attila is a csatársort frissítette, ami sejteni engedte, hogy a Békéscsaba nem az eredmény őrzésével kívánta kitölteni a lefújásig hátralévő időt. A később történtek alapján kijelenthető, hogy a Matáv mesterének a húzásai voltak eredményesebbek, különösen ami az örmény csatár beállítását illeti. A hazai csapat ritka, de gyors próbálkozásai elsősorban a soproni védők ügyetlenkedései miatt hordoztak magukban némi veszélyt, ugyanakkor a kínlódó vendégek az addig feltűnően pontatlanul játszó Somogyi József szép alakítása révén szépítettek. Vélhetően túl korán érezte magát páholyban a Békéscsaba, játéka ugyanis ekkor látványosan szétesett, az első félidő csaknem minden pozitívuma eltűnt belőle, talán csak a lelkesedés maradt meg maradéktalanul. Ez azonban kevés volt.
A Sopron a korábbiakhoz képest nagyobb odafigyeléssel futballozott, és ez elegendőnek is bizonyult az egyenlítéshez, ráadásul a percek múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a csabaiak erőnléte enyhén szólva sem tökéletes. A házigazdák javára szól ugyanakkor, hogy újra összeszedték magukat, és ettől fogva mindkét csapat egyenlő eséllyel, bár nem túl nagy hatékonysággal harcolt a győztes gólért. A szóhasználat nem véletlen: harcoltak, és ha egyikük képes lett volna a szó nemes értelmében futballozni is, gond nélkül zsebre vághatta volna a három pontot.
A Békéscsaba nagy lehetőséget szalasztott el, hiszen ellenfelénél több helyzetet dolgozott ki, és egy már-már megnyert mérkőzést engedett ki a kezéből; a Sopron megint adott egy félidőnyi előnyt ellenfelének, másként ugyancsak nyerhetett volna – így szinte törvényszerű, hogy döntetlen eredmény született ezen a hajtós, küzdelmes, de gyenge egyéni teljesítményektől hemzsegő, alacsony színvonalú mérkőzésen.

Mestermérleg

Már zsebben lévő pontokat hullajtottunk el, hiszen a szünetig bebiztosíthattuk volna a győzelmünket. A kényszerű cserék nyomán pályára került játékosok sajnos nem tudtak a csapat hasznára lenni.
Supka Attila, a Békéscsaba vezetőedzője


A szünetig éreztette hatását a szerdai mérkőzés, és kicsit mintha féltek is volna a játékosaim. Utána viszont jobban játszottunk, és fizikálisan is felülmúltuk a Békéscsabát. Remélem, nem lesz több olyan mérkőzésünk, hogy csak a második félidőben nyújtunk elfogadható teljesítményt.
Komjáti András, a Sopron edzője

Percről percre

5. perc: Hoffmannt buktatta Fehér Zoltán a bal oldalon, az oldalvonal mellett. A szabadrúgást Cseke végezte el, élesen belőtt labdájára Fehér Zsolt érkezett, ám öt méterről, nagy helyzetben a jobb kapufa mellé fejelte a labdát.
11. perc: Vincze vitte fel a labdát a balösszekötő helyén, majd váratlanul lövésre szánta el magát. A labda a
Fény és árnyék

Méltóképpen emlékeztek meg a hazaiak a 84 éves korában elhunyt Rácz Jánosról. Rácz éveken át fôrendezôként szolgálta a Békéscsaba együttesét, mindenki ismerte, mindenki szerette a városban. Nyugdíjasként is szorított a csapatnak, amely most egyperces néma vigyázzállással emlékezett az egykori fôrendezôre.


Apró figyelmetlenség következményeként a mérkôzés elôtt kiosztott összeállításban Komjáti András, a soproni tréner vezetôedzôként szerepelt. Mint ismert, az egy éve tragikus körülmények között elhunyt Simon Tibor halála után a Matáv vezetôi bejelentették, Sopronban megszűnt a vezetôedzôi beosztás, vagyis Komjáti edzôi titulussal dolgozik a csapat mellett.
középen helyezkedő Lambulicsról Hoffmann elé pattant, a csatár középről, 11 méterről, félfordulattal, jobb lábbal a jobb alsó sarokba vágta azt.
1–0
17. perc: Tóth András ívelt előre saját térfelének közepéről, Fehér Zsolt megpróbálta elfejelni a labdát, ám olyan szerencsétlenül ért hozzá, hogy az a csabai kapu felé forduló Sira elé került. A csatár megiramodott a balösszekötő helyén, 13 méterről ballal lőtt, pechjére a labda a keresztlécet érintve jutott az alapvonalon túlra.
20. perc: Somogyi adta el a labdát a felezővonalnál. Hoffmannhoz paszszolt, aki egyből indította a bal oldalon Tóth Györgyöt. A csabai csatár hármat cselezett befelé, majd 14 méterről, középről, jobb lábbal a jobb alsó sarokba rúgta a labdát. Farkas Balázs kapus mozdulni sem tudott.
2–0
32. perc: Gyors hazai kontra, hatalmas helyzettel. Majoros fejelte el a labdát a csabai tizenhatosról középre, Schindler azonban megszerezte, s egyből a jobb oldalon előretörő Kovács Norberthez fejelte. A középpályás hosszú átadással indította a vonal mellett, a leshatáron helyezkedő Tóth Györgyöt, aki egészen a soproni tizenhatosig masírozott, s akár lőhetett is volna, hiszen csak Farkas Balázzsal állt szemben, ám önzetlenül az akciót kísérő Csekéhez paszszolt. A középpályás hat méterről, középről, senkitől sem zavartatva, óriási helyzetben csúnyán a kapu fölé vágta a labdát.
37. perc: Fehér Zsolt buktatta Sirát 21 méterre a hazai kaputól. A szabadrúgást Szabados végezte el, ballábas lövése nyomán centikkel ment el a labda a bal felső sarok mellett.
61. perc: Somogyi adott Tóth Mihályhoz középen. A soproni csatár 16 méterről, jobbal megpróbálta elnyesni a labdát Fekete mellett, ám a kapus lábbal hárított. A labda visszakerült Somogyihoz, aki előbb jobbal fölpörgette, majd ballal, 22 méterről védhetetlenül a csabai kapu bal oldalába lőtte a labdát.
2–1
66. perc: Balaskó végzett el szabadrúgást a bal oldalon. Élesen középre nyeste a labdát, Javrujan megcsúsztatta azt, Fekete azonban bravúrral védett.
67. perc: Lazics vágta előre a labdát a saját térfeléről. Javrujan a jobbösszekötő helyén kilépett a lesre játszó védők közül, a tizenhatoson belül járt, amikor jobbal, éles szögből, 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtte a labdát.
2–2
79. perc: Majoros tolta Somogyi elé a labdát a kaputól 18 méterre. A soproni irányító ezúttal is egyből, ballal lőtt, Fekete azonban jól helyezkedett, és megfogta a kapu közepébe tartó labdát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik