Minden csaj azt akarja

A négybe kerülni. Ma este ismét egymásnak feszülnek a női testek, mert már csak egy hely kiadó, kérdés, Észak- vagy Dél-Amerikában ülnek-e ma örömünnepet. A tegnapi brutális játéknap óta még nem igazán tértünk magunkhoz, de bontunk egy újabb csomag papír zsebkendőt, és próbáljuk valahogy feldolgozni az eseményeket. Thriller.A négybe kerülni. Ma este ismét egymásnak feszülnek a női testek, mert már csak egy hely kiadó, kérdés, Észak- vagy Dél-Amerikában ülnek-e ma örömünnepet. A tegnapi brutális játéknap óta még nem igazán tértünk magunkhoz, de bontunk egy újabb csomag papír zsebkendőt, és próbáljuk valahogy feldolgozni az eseményeket. Thriller.

A leverkuseni csata

Jervis admirális mondotta volt a lordok házában: „Nem azt mondtam, hogy a franciák nem fognak támadni. Csupán azt, hogy nem tengeren jönnek.”

Nos, a franciák szárazföldön jöttek, ágyútűzzel vették ostrom alá az angol kapukat, ám mindez százhúsz percnyi csata után sem hozott eredményt. Delie-nek semmi sem jött össze, az angol lányok pedig körmük szakadtáig védték a döntetlent – már legalábbis onnantól kezdve, hogy ráébredtek: ezek a kékek nem viccelni jöttek leverkusenbe. A tizenegyesrúgások olyan az angoloknak, mintha balkormányos autóba ültetnénk őket Budapest belvárosában, térkép nélkül: el vannak veszve. Ehhez most kellett Hope Powell töketlenkedése a cserékkel: a nyolcvanadik perc és a lefújás között gyorsabban cserélődtek a lányok a pályán, mint egy sztriptízbárban, a rúgásokra meg két sérülttel kellett felállniuk. Faye White „a női válogatott Southgate-je” cím kevéssé büszke tulajdonosa lett, Waterloo messze van Leverkusentől.

Bloggertársam, kovacstomi időközben rákapott a női foci ízére, meg is írta summáját Anglia ostromának.

„Tökrohasztó meleg, elsötétített szoba, hideg sör, foci, a háromoroszlánosokért szorító szívem lázban ég. Komoly az iram, egyelőre az angolok középpályás-játéka egyenlő a semmivel, a franciák veszik át az irányítást.

Félidőre egyértelmű a trikolór dominancia, a fehérek csak vagdossák előre a lasztit, tipikus iskola, ívelésekkel próbálják kiugratni az egy szem csatárt, aki a szélsőkkel együtt elvész a védelemben. Félidő vége felé jön a 257. haszontalan ívelés az angoloktól.

Második félidő, a frankok továbbra is kreatívabbak és jobbak, szépen hozzák ki a labdákat, ügyesen bontogatják meg az angol védelmet, főleg a jobbszélen. Aztán egy gól a semmiből, az angol csatár első használható visszapasszát követő indítás, francia védők elnézik - gól, nem is kicsi, a meccs képe alapján totál érdemtelenül. Több fehér mezes is már csak vonszolja magát, de tartják az eredményt, küzdenek, a franciák meg pokolian nyomnak, ha ezt kibírják… De nem, gól! Hosszabbítás, pedig a franciák simán megnyerhették volna a 90 perc alatt.

Az angolok készek, többen is görcsöt kapnak, a csatár a lábát húzva próbál zavarni, a középső védő pedig leginkább csak helyezkedik, futni nem bír.

Büntetők, valaki hős lesz, valaki bukott angyal. Franciák kezdenek: a kapus megfogja. A félig sérült angol csatár beveri. Franciák egyenlítenek, újabb angol gól, de a gallok is bevágják - Bardsley rá se tudott nézni a labdára. A következő fehér mezes bevarrja a felsőbe, majd higgadt ítéletvégrehajtás gall módra. Jön az angol csereember, mellérúgja csúnyán, egál van. Franciák bevágják, jön az angol cséká, sérülten, nekifut… izomból felső kapufa. Vége. Dráma felsőfokon, olyan, amit csak a futball tud írni, legyen az női vagy férfi. Első teljes női meccsem roppant kellemes volt, mit is mondhatnék, soha rosszabbat!”

Német abszurd dráma négy felvonásban

Megtörtént. Tegnap este milliók tépték miszlikbe a tippszelvényeiket, a fogadóirodák fejesei pedig indiánszökdelésben közlekedtek legalább tíz percig: Németország, a világbajnokság abszolút favoritja, kiesett.

Ha mindez tizenegyesekkel történik, akkor a csapat most nemzeti hős lenne, így azonban csak a keserűség marad és a sokk: az ország egyelőre még nem fogta fel, hogy rendezett egy világbajnokságot, amelyen saját csapata, a címvédő, a négy közé sem került be. Neid úgy viselte a vereséget, hogy Margaret Thatcher sírva könyörög a receptért, vasgerinccel és fapofával. A japán flex eleinte csak körömpasszokra és szélvészgyors kontrákra épített, aztán a 108. percben Marujama, a szupercuki, Kötényblog-kedvenc Marujama megsuhintotta a katanát, és huss, kettévágta Németország évek óta szövögetett vb-álmait.

Persze, hadd legyek objektív: kedvencem, Kulig második percben történt sérülése a lehető legrosszabb, ami a németekkel történhetett, s vagy túl sok Helyszínelőket láttam életemben, vagy tényleg bűzlik valami a Prinz-ügy körül. Aki látta, az utolsó csoportmeccsen hogy fröcsög a kispadon, annak nyilván vannak averziói azzal a magyarázattal szemben, hogy ő maga kérte azt, hogy ne legyen kezdő (Ja, nyilván, élete utolsó vb-jén…). Grings pedig, aki előzőleg brillírozott Prinz helyén, a japánok ellen halovány árnyéka volt önmagának, s ezzel mindjárt két fájó sebből is vérzett az elit alakulat.

Svéd, csavar

És Lotta Schelinnek hívják. Góllal és gólpasszal vette ki a részét az isteni Lotta Ausztrália kiiktatásából, amely igazából már a meccs legelején elvesztette kérdésjellegét. Olyan ez az ausztrál csapat, mint maga Lisa De Vanna: egyszer penetráns rossz, de annyira, hogy üvölteni lenne kedvem, másszor meg hopp, szénné veri az ellent (de leginkább nem szeretem nézni, mert idegesít a feje). Most az első verzióról volt szó. Az aussie-knak konkrétan köze sem volt a meccshez, hacsak azt nem számítjuk, hogy asszisztálhattak a svéd gólörömökhöz. Szívesen mondanám, hogy nagy küzdelem volt, fú, de sajnálom az ausztrál lányokat, de a helyzet az, hogy a Matildák kakukktojás voltak ebben a nyolcas mezőnyben, rengeteget kell még fejlődnie ennek a csapatnak. És ha melléjük állítom a szintén búcsúzó német válogatottat, kicsit utálom a sorsolást.

Non plus ultra

A németek kizúgásával áthelyeztem szívemet az amerikai válogatott tenyerébe, tegyenek vele, amit akarnak. Lehetőleg ne zúzzák szét. Imádom Martát, de a brazil csapat olyan, hogy is mondjam, brazil: néhány bombaformában játszó, életveszélyes támadó, és egy rozoga védelem, s ráadásul bármikor elszakadhat a cérna náluk, s aztán a Guadalupe-i Szűz se menti meg őket az összeomlástól. Fogalmam sincs, Marta ma melyik lábával kelt, s lő-e gólt vele, Rosanát és Cristianét jó kedvében találja-e az amcsi védelem.

Törzskommentelőnk, The Last Punk In Town az amerikaiakat vizsgálta a nagy meccs előtt.

„A szakemberek és a hozzáértő fórumozók általában két neuralgikus pontot szoktak kiemelni: a szélsőhátvédek kérdését és a belső középpálya összetételét. Az első nagy kérdés az volt, hogy mi lesz Heather Mitts-szel. Közönségkedvenc, 116-szoros válogatott, kétszeres olimpiai bajnok. Eddig három világbajnokságról sikerült lemaradnia. Sokáig úgy tűnt, az ideiről is. Sérülésből tér vissza, az idei bajnokságban mindössze 360 percnyi játékidővel. Talán egyfajta életműdíjként kapta meg a vb-kerettagságot. Az első meccs után nyilvánvalóvá vált, hogy a bájos Heather maximum a biztonsági tartalék szerepére lesz jó, ugyanis Ali kiválóan oldotta meg feladatát.

Heather Mitts

A másik szélen Amy LePeilbet a favorizált játékos, miközben a kispadon ott ül az olimpiai bajnok Stephanie Cox. Aki valóban szélső védő. LePeilbet ezzel szemben klubjában belső védőt játszik (Rachel Buehlerrel az oldalán, míg Cox meg a szélen futkos). Cox agilisabb, támadó szellemű, jobban ad be, ráadásul előtte a szintén klubtárs Cheney játszik.

A másik sokat bírált elv Sundhage mániákus ragaszkodása a (brit alapokon nyugvó) skandináv típusú 4-4-2-es szerkezethez, azon belül is a kritika célpontja a belső középpálya, vagyis, az egész formáció lelke. A labdaszerző, s a megszerzett labdát szétosztogató játékos szerepkörében Shannon Boxx. Élő legenda, Hall of Fame-aspiráns, kétszeres olimpiai bajnok. Viszont nem fiatal. És már sorjáznak is a nevek: Becky Edwards, aki – bár még csak 23 éves– a tavalyi bajnokságban posztjának legjobbja volt, Leslie Osborne, aki az előző vb-n simán kiszorította a kezdőből Boxx-ot, ám azóta sérülések kínozzák. Boxx helyettese így Lori Lindsey, aki 31 éves, 22 válogatottsága van, ügyes és hasznos is, de nem említeném egy lapon a két kimaradóval.

A belső középpálya másik tagja, Carli Lloyd felel a támadásokba való bekapcsolódásért és a második hullámért. Ezt igen agilisan és gólerősen teszi (ő lőtte a győztes gólt a pekingi olimpiai döntő hosszabbításában), de vajon mi van akkor, ha egy emberfölényben lévő középpályát felvonultató csapattal játszanak? Ilyenkor Abby Wambach visszalép a középpályára, esetleg a két szélső beljebb húzódik. Ebből a szempontból Megan Rapinoe hasznosabb, mint Cheney, mivel ő eredendően középpályás. Cheney vérbeli csatár: a szélről indul, de valahogy mindig ott találja magát a kapuval szemben, nem egyszer került lövőhelyzetbe. (Megjegyzem, Wambach labda nélküli mozgása tanítani való).”

Nos, USA vagy Brazília? Ki mire tippel?