Los Angeles 2028: Donald Trump és kormánya támogatja az olimpiát

Vágólapra másolva!
2024.11.15. 12:01
Trump támogatja az olimpiát (Fotó: Getty Images)
A 2028-as Los Angeles-i olimpia szervezői szerint az Egyesült Államok leendő elnöke, Donald Trump és kormánya teljes mértékben támogatja a négy év múlva sorra kerülő ötkarikás játékokat.

A szervezőbizottság vezérigazgatója, Reynold Hoover szerint a kormány kulcsszerepet vállal majd a játékok biztonsági, szállítási és utazási feladatainak ellátásban, emellett minden szövetségi partnerével próbálja szorosabbra fűzni a kapcsolatot annak érdekében, hogy minden idők legjobb olimpiáját tudják megrendezni. 

Casey Wasserman, a szervezőbizottság elnöke kiemelte, hogy az olimpia politikamentes lesz. 

„Donald Trump volt az elnök, amikor 2017-ben elnyertük az olimpiarendezés jogát, valamint ő írta alá azokat a dokumentumokat, melyben a kormány vállalta a biztonsági és utazási feladatok biztosítását” – mondta Wasserman. Hozzátette, hogy az olimpia a politika felett áll, mivel a Los Angeles-i játékok megrendezése az egész ország számára kiemelkedően fontos. Kiemelte, Donald Trump nagyon világosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mekkora felelősségük van a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, valamint a 2028-as játékok megrendezésében. 

„Az amerikai kormány rengeteg feladatot vállalt az utazás, a biztonság, a szállítás és a logisztika biztosításával” – hangsúlyozta az LA28 elnöke, aki a továbbiakban is szeretné folytatni ezt a „minden szinten kialakult jó együttműködést”. 

 

Legfrissebb hírek

A Magyar Lovassportszövetség szerint elérhető a magyar csapat részvétele a Los Angeles-i olimpián

Egyéb egyéni
2025.04.11. 21:17

Los Angeles 2028: az öttusázókat meglepte a létszámkorlátozás

Egyéb egyéni
2025.04.11. 11:52

Los Angeles 2028: hat 50 méteres úszószám is bekerült a programba

Egyéb egyéni
2025.04.10. 09:27

Tizenkét csapatos lesz a női vízilabdatorna a Los Angeles-i olimpián

Vízilabda
2025.04.09. 22:16

Los Angelest is megcélozza a paralimpiai bronzérmes kajakos Varga Katalin

Kajak-kenu
2025.04.08. 16:44

Schmidt Ádám szerint Los Angelesben ott lesznek az orosz és a fehérorosz sportolók is

Egyéb egyéni
2025.04.07. 12:05

Számos NFL-sztár szeretne ott lenni a Los Angeles-i olimpián

Amerikai sportok
2025.04.04. 13:43

Néha azért sportról is szólt az ének

Népsport
2025.04.04. 11:01
Ezek is érdekelhetik