Több mint 20 ponttal lelépte a listavezetőt a Real Madrid a férfi kosár Euroligában

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.12.19. 23:14
A Real Madrid letarolta a Monacót (Fotó: Getty Images)
A Paris–Fenerbahce meccset elhalasztották, a Panathinaikosz 104–69-re legyőzte a Baskoniát, míg a Real Madrid 94–72-re nyert a listavezető Monacóval szemben a férfi kosárlabda Euroligában.

 

PANATHINAIKOSZ–BASKONIA 

A biztos hat rájátszáshely egyikére ácsingózó görögök a mezőny egyik leggyengébbjét fogadták hazai pályán, ennek megfelelően is játszottak. A Panathinaikosz több mint 20 ponttal nyerte meg az első negyedet, majd pontosan ennyivel, 21-gyel vezetett az utolsó játékrészre fordulva is, végül még simábban, 104–69-re nyert. A meccs legjobbja a korábbi NBA-sztár, a Miami Heat és a Los Angeles Lakers keretét is megjáró Kendrick Nunn volt, aki 26 pontot és 9 gólpasszt jegyzett. 

REAL MADRID–MONACO

Miután az előzetesen nagyon várt Paris–Fenerbahce meccset a párizsi játékosok betegsége miatt el kellett halasztani, egyértelművé vált, hogy a Real Madrid mérkőzése lesz a nap csúcsa a tabellát vezető Monacóval szemben. Nos, a madridiak eddig nem szerepelnek meggyőzően ebben az Euroliga-idényben, de ezúttal villantottak valamit, a második negyedet több mint tíz ponttal nyerték, a szünetre pedig 18 pontos előnnyel vonultak. A harmadik negyedben még nagyobb lett a két csapat közti különbség, amit a Monaco már csak kozmetikázni tudott: a Real Madrid nyert 94–72-re. 

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 17. FORDULÓ
Panathinaikosz (görög)–Baskonia (spanyol) 104–69 (33–12, 20–23, 23–20, 28–14) 
Paris Basketball (francia)–Fenerbahce (török) elhalasztva
Real Madrid (spanyol)–Monaco (francia) 94–72 (29–22, 24–13, 24–12, 17–25)  

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Anadolu Efes (török)–Crvena zvezda (szerb) 89–67 (14–25, 22–17, 23–15, 30–10)
Olympiakosz (görög)–Virtus Bologna (olasz) 87–77 (29–17, 14–29, 21–10, 23–21)

AZ ÁLLÁS ITT!

 

Legfrissebb hírek

A Barcelona és az Anadolu Efes is egyenlített a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.05.02. 23:15

Két ponttal nyert Madridban, így négy meccsen továbbjutott az Olympiakosz az Euroligában

Kosárlabda
2025.05.01. 23:12

Szépített a Barcelona a férfi kosár Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
2025.04.30. 22:27

A Fenerbahce bejutott a final fourba, a Real Madrid szépített a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.04.29. 23:06

A Real Madrid és a Barcelona is a kiesés szélén a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.04.25. 23:13

Nagy hajrá után egyenlített az Anadolu Efes; második meccsét is megnyerte a Fener az Euroligában

Kosárlabda
2025.04.24. 23:09

A Barcelona és a Real Madrid is hátrányban az Euroligában

Kosárlabda
2025.04.23. 23:31

Szoros meccseken, de a papírformát nem borítva nyert a Fener és a Pana az Euroliga rájátszásában – videók

Kosárlabda
2025.04.22. 23:01
Ezek is érdekelhetik