Új játékosokat is megnézett a férfi kosárlabda-válogatott szakmai stábja

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 21:19
Fotó: Török Attila
A székesfehérvári felkészülés lezárásaként nemzeti csapatunk az U20-as válogatottal játszott edzőmérkőzést, amelyen természetesen nem az eredmény volt a lényeges.

 

Az egyhetes összetartás záró akkordjaként hétfőn edzőmérkőzést játszott férfiválogatottunk az U20-asokkal a székesfehérvári – meglehetősen fülledt – MKOSZ-edzőcsarnokban. Gyakorlásra tökéletesen jó az ilyen alkalom, mégis több annál, mintha egymás közt játszana a keret, ugyanakkor az a veszély sem fenyeget, hogy összetörjék egymást vagy magukat a résztvevők.

Felnőttjeink piros, fiataljaink fehér mezben játszottak, és hat perc elteltével bizony a spanyol Carlos Vallejo gardírozta U20-asok egypontos előnyét mutatta az eredményjelző tábla. Hamarosan Filipovity Márkó bedobta a harmadik tripláját, az Alba Fehérvár régi-új játékosa lelkesen vállalkozott. Érdemes számba venni, kiket küldhetett csatába Gasper Okorn szövetségi kapitány: Filipovity mellett Tanoh Dez András, Lukács Norbert, Valerio-Bodon Vincent, Keller Ákos, Filipovics Stefan, Bognár Kristóf és Keller Iván kapott lehetőséget, Somogyi Ádám, az összetartás első napján megsérült Pongó Marcell és Perl Zoltán a kispadról figyelte az eseményeket. A hiányzók közül Váradi Benedek a lengyel bajnoki döntőben küzd, Hanga Ádám sérült, Meleg Gergő szintén, Tóth Ádámnak, Mócsán Bálintnak a rehabilitációja zajlik, Golomán Györgyöt hamarosan megműtik, Benke Szilárd személyes okok miatt maradt távol, míg Vojvoda Dávidnak a szakmai stáb adott pihenőt. A frissen honosított amerikai Nathan Reuvers már nincs Magyarországon, visszautazott Valenciába a várandós, mindenórás feleségéhez – rajta kívül azért továbbra is ott van a kalapban Mikael Hopkins, aki legutóbb a februári két Európa-bajnoki selejtezőn segítette a válogatottat.

De térjünk vissza a találkozóhoz: mivel 41–26-ról 41–35-re zárkóztak fel az U20-asok, Okorn mester időt kért másfél perccel a nagyszünet előtt. Fiataljaink felszabadultan kosárlabdáztak, kifejezetten szép megmozdulásokkal rukkoltak ki, s nem akartak leszakadni a „nagyoktól”. Aztán persze elléptek Okorn tanítványai, a harmadik negyed után már 15-tel jártak előrébb, majd az utolsó periódus negyedik percében már hússzal, 81–61-re vezettek. A kispadról folyamatosan érkeztek a biztató szavak, a tapsok mindkét oldalról – az U20-asok egyébként jóval többen voltak, 14 játékost rotáltak, de megtehették, nem kötötte szabály a kezüket. A száz pontra is ráhajthattak legjobbjaink, Filipovity két remek ütemű hárompontossal hozta közel ehhez a válogatottat, ám a végén meg kellett elégednie a gárdának 95-tel.

„Megnéztünk néhány új játékost, hogy szélesebb képet kapjunk a lehetőségeinkről. Most először láthattam Valerio-Bodon Vincentet, hosszú idő után dolgozhattam újra együtt Filipovity Márkóval, illetve kipróbáltuk Bognár Kristófot és Filipovics Stefant. Sérülések miatt sokakra nem számíthattunk a 22-es listánkról, de három napig velünk volt Nathan Reuvers, és úgy gondolom, helyes lépés volt honosítani őt, illik az együttesbe, remek srác. Hamarosan eljön a fiatalok ideje, Valerio-Bodon, Lukács Norbert és Tanoh Dez András is nagyon jó benyomást tett rám. A novemberi keretünk a februári és a júniusi együttes egyvelege lesz, és természetesen figyeljük, ki hogyan kezdi az évadot, ki lesz egészséges és kinek milyen a helyzete a csapatában”  – értékelte lapunknak az elmúlt egy hetet és tekintett előre Gasper Okorn.

VALERIO-BODONT VISSZAVÁRJA A LOS ANGELES LAKERS

– Hogy érezte magát a válogatottnál?
– Nagyon jól, mindenki kedves és befogadó volt velem, ami sokat segített. Egyből be tudtam illeszkedni, élveztem az edzéseket és a közös munkát a srácokkal, örülök, hogy képviselhettem a hazámat. Egy hét múlva repülök vissza Amerikába, következik az NBA nyári ligája!

– Tudja már, melyik csapatban játszik a nyári liga során?
– Igen, a Los Angeles Lakers visszavár, pozitív visszajelzéseket kaptam a klubtól. Eleinte felkészülésen veszek részt, előbb egyedül, majd a csapattal, aztán július elején indul a Summer League.

– Akkor a társak egy része nem lesz ismeretlen?
– Jó kérdés, jönnek-mennek az emberek, nem tudom, kik maradnak és hogy néz majd ki a keret, de kíváncsian várom, remélem, lesznek ismerős arcok.

– Mi a legfontosabb célja?
– Szeretnék kétirányú szerződéshez jutni egy NBA-franchise-nál, olyan teljesítményt nyújtani, amivel elkezdhetek küzdeni egy ilyen pozícióért.

– Visszatekintve hogyan értékeli a South Bay Lakersnél eltöltött G-ligás idényét?
– Pozitívan, voltam fent és lent, de nagyon sokat fejlődtem mentálisan és fizikailag. A pályán sok új aspektusát megismertem a játéknak, teljesen más odakint a kosárlabda-kultúra. Ezek a tapasztalatok segítenek abban, hogy a következő időszak sokkal komfortosabb legyen.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS     
Magyarország–Magyarország U20 95–63 (24–20, 19–21, 30–17, 22–5)
Legjobb dobók: Filipovity 31/21, Keller Á. 15, ill. Cseh 12, Csendes 11/9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik