Kosárlabda: Kétarcú a magyar válogatott – Gasper Okorn

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.08.22. 11:58
Ötvenszázalékos mérleggel, két győzelemmel és két vereséggel második helyen lépett tovább a világbajnoki előselejtezőből a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Van mit elemezni, papíron a legerősebb csapat voltunk a trióban, de csak a hazai meccseket sikerült megnyerni. 
Gasper Okorn (Fotók: MKOSZ/Girgász Péter)

ILYEN NINCS, és mégis van…

Férfi kosárlabda-válogatottunk a szerda esti, Észak-Macedónia elleni 82–75-ös vereség után csütörtök hajnali fél háromkor indult el Szkopjéból, és a menetrendnek megfelelően érkezett meg Bécsbe, az átszállás helyszínére. Senki sem gondolta, hogy megtörténhet az, ami kedden odafelé, vagyis az osztrák főváros és a Budapest közötti járatot törlik. De most is így történt – a mieinknek déja vu érzése volt, ugyanúgy leforrázva várták, hogy jutnak el a célállomásra, mint két nappal korábban. Végül busz vette fel a magyar küldöttség tagjait a bécsi reptéren, így sikerült a rémálomszerű túráról a tervezettnél sokkal később hazaérni Budapestre…

Persze, a legnagyobb rémálmot nem az utazással kapcsolatos nehézségek jelentették, hanem maga a mérkőzés, amelynek annyi tétje volt, hogy a mieink csoportelsők lesznek, és a görögökkel, a montenegróiakkal, illetve a portugálokkal kerülnek egy csoportba a vb-selejtezőn, vagy másodikként zárva a franciák, a finnek és a belgák mellé mennek negyedikként. Végül az utóbbi forgatókönyv valósult meg, az előselejtező során nyeretlen északmacedónok szinte végig vezettek, nem kellett izgulniuk, hogy megnyerik-e a mérkőzést, amely után magyar részről többen meglehetősen feszültek, elégedetlenek voltak, mint például Gasper Okorn is.

 „Egyértelmű, hogy nem érdemeltünk győzelmet szerda este, ugyanaz történt, mint az első meccsen, Románia ellen – füstölgött a szövetségi kapitány. – Szembe kell nézni a problémáinkkal, kétarcú a csapatunk, teljesen mást mutattunk a hazai és az idegenbeli meccseken. Valamit kezdeni kell ezzel, elképzelhető, hogy a gondok nem a kosárlabdatudásból fakadnak, de alaposan meg kell vizsgálni, miért kaptunk ki Nagyváradon és Szkopjéban is. Nem mondhatom, hogy a srácok ne akartak volna, de teljesen más csapatnak tűntünk, mint a szolnoki összecsapásokon.” 

 

Gasper Okorn pozitívumként azt tudta felhozni, hogy továbbjutottunk az első csoportkörbe, és az elmúlt hetekben éles helyzetben nézhetett meg olyan játékosokat – Meleg Gergőt, Pallai Tamást, Valerio-Bodon Vincentet, Filipovics Stefant –, akik korábban nem kaptak szerepet, és leszűrhette a tapasztalatokat, hogy ki tud segíteni ezen a szinten is a válogatottnak. 

„Hiányzott a csapatból Somogyi Ádám, Lukács Norbert és az utolsó meccsen Nate Reuvers is, illetve Maronka Zsombort sem tudtuk sérülése miatt megnézni” – folytatta a szlovén mester.

Vojvoda Dávid és társai teljesen más csapat képét festik itthon, mint idegenben

A világbajnoki selejtező novemberben 28-án rajtol, a finnek érkeznek hozzánk. A szurkolók között már elkezdődött a vita, melyik kvartett lett volna jobb nekünk, de választási lehetőség már nincs, a francia, finn, belga trióból kell majd egyet megelőzni, hogy a második csoportkörbe kerüljünk.

„Egyelőre még messze van a vb-selejtező, aludni kell néhányat az elmúlt időszakban történtekre, és levonni a tanulságokat – mondta Okorn. – Nem az a gond, hogy nem lettünk elsők a csoportban, nem is az, hogy kikaptunk Észak-Macedóniában vagy éppen Romániában, ez benne van a pakliban. Az viszont nincs, ahogy ezek a vereségek megtörténtek. Ez az igazán fájdalmas. Össze kell ülnie a stábomnak megbeszélni a történéseket, hogy az ilyen vereségeket elkerüljük a jövőben.” 


PONGÓ Marcell, a válogatott irányítója: – Nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk az előselejtezőben. A két hazai meccs után jó szájízzel hagytuk el a pályát, idegenben viszont nagyon rosszul játszottunk. A legfontosabb, hogy továbbjutottunk és novemberben vb-selejtezőt játszhatunk. Az utolsó meccsen sok hiányzónk volt, de nem akarok kifogásokat keresni, mert ez a keret van annyira tehetséges, hogy a sérültek nélkül is nyerjen. Váradi Benedek fogalmazta meg az öltözőben: nem az a válogatott vagyunk, amely megválogathatja, ki ellen játsszon. Hozzáállásban kell leginkább változtatnunk.

 

Legfrissebb hírek

Okosan és felszabadultan játszva hajtanak a győzelemre a mieink Románia ellen

Kosárlabda
2025.08.16. 11:18

Filipovics Stefan igyekszik új energiát vinni a pályára

Kosárlabda
2025.08.12. 12:37

Férfi kosár: Benke és Meleg nem játszik a románok elleni vb-előselejtezőn

Kosárlabda
2025.08.06. 09:55

Valerio-Bodon Vincent: Amíg van lehetőségem, küzdök az NBA-ért

Kosárlabda
2025.07.30. 08:08

Keretet szűkített a vb-előselejtezőre készülő férfi kosárválogatott kapitánya

Kosárlabda
2025.07.07. 12:11

A kapitány kijelölte a vb-előselejtezőre készülő kosárválogatott 20 tagú keretét

Kosárlabda
2025.06.17. 13:15

Az MKOSZ emlékmezzel tiszteleg az 1955-ben Európa-bajnokságot nyerő magyar válogatott előtt

Kosárlabda
2025.06.11. 17:57

Férfi kosárlabda, vb-selejtező: az olimpiai ezüstérmessel is találkozhat a magyar válogatott

Kosárlabda
2025.05.14. 14:44
Ezek is érdekelhetik