Kosárlabda: Jakab Máté csapata ötödik lett az ausztrál bajnokságban

Vágólapra másolva!
2024.03.21. 13:24
Jakab Máté (Fotó: Imago Images)
Jakab Máté másodedző csapata, a New Zealand Breakers az 5. helyen végzett az ausztrál férfi kosárlabda-bajnokságban (NBL).

A kezdő5.hu szaklap tájékoztatása szerint a négyszeres bajnok új-zélandi együttes az alapszakasz vége előtt sérülés miatt elveszítette kulcsemberét, Anthony Lambet, aki tavaly még az NBA-s Golden State Warriorst erősítette. Ennek ellenére a tavaly döntős Breakers bejutott a rájátszásba, ott az első körben elbúcsúztatta a címvédő Sydney Kingset, aztán a negyeddöntőben már nem bírt az Illawarra Hawksszal.

A 32 éves Jakab Máté azóta már hazatért Magyarországra, és elmondása szerint az önképzésen kívül sok terve van a hosszú holtszezonra.

Az NBL és az NBA szoros kapcsolatát jelzi, hogy a Breakers októberben, a szezon kezdetén a Portland Trail Blazers és a Utah Jazz alakulataival mérhette össze a tudását egy-egy NBA-előszezonmeccs során. Az amerikai túrán Jakab Máté első magyar edzőként ülhetett hivatalos NBA-találkozón kispadon.

A magyar tréner korábban a MAFC-nál, a Szolnoknál és a Honvédnál, majd a kilencszeres bajnok és hatszoros kupagyőztes német Brose Bamberg együttesénél dolgozott, szintén másodedzői feladatkörben.

 

Legfrissebb hírek

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: Jakab Máté meghonosítaná a győztes mentalitást

Kosárlabda
5 órája

Kosárlabda: Jakab Máté az új női 3x3-as kapitány

Kosárlabda
2025.05.20. 16:04

Amerikai csúcskosárlabda magyar szereplővel – interjú Jakab Mátéval

Képes Sport
2025.03.03. 10:46

NBA: magyar edző is a Sacramentóval tart az NBA nyári ligájába

Amerikai sportok
2024.07.05. 11:49

Varázslatos kosaraskaland Új-Zélandon – interjú Jakab Mátéval

Képes Sport
2024.05.19. 12:56

Jakab Máté rendszerben gondolkodást, alaposságot tanult az ausztrál kosárbajnokságban

Kosárlabda
2024.03.25. 21:42

Kosárlabda: Jakab Máté a csapatával NBA-kluboknál vendégeskedett

Kosárlabda
2023.11.28. 10:29

Kosárlabda: Jakab Máté az ausztrál bajnokságba szerződött

Kosárlabda
2023.10.02. 09:24
Ezek is érdekelhetik