Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2025.07.11. 09:28
null
Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik (Fotó: Sacramento Kings)
A magyar szakembert újra meghívták dolgozni a tengerentúli profi liga egyik csapatához.

Idén is nagy szakmai elismerés érte Jakab Mátét, a 3x3-as női válogatott szövetségi kapitányát, hiszen újra meghívta segédedzőnek a nyári ligás NBA-csapatához a Sacramento Kings. A gárda magyar idő szerint péntek hajnalban le is játszotta első mérkőzését Las Vegasban, 84–81-es győzelmet aratott. Az összecsapás után Jakab Máté értékelt a Nemzeti Sportnak.

„Nagyon jó és színvonalas találkozó volt, igyekeztünk elsősorban a védekezésünkre fókuszálni, mert az első meccs előtt csupán négy edzésünk volt összerakni a taktikát. Támadásban rendkívül egyszerű elemeket kértünk a játékosoktól. A nyolcvanegy kapott pont jól mutatja, hogy védekezésben sok mindent meg tudtunk valósítani, és emellett nagyon jó egyéni teljesítmények születtek. Az újonnan draftolt játékosok jól mutatkoztak be, különösen örülök a győzelemnek, és hogy jól kezdtük a tornát. Mindez három magyar kosárlabda-szakember részvételével történt, mert a mérkőzésen ott volt a Milwaukee Bucks játékosmegfigyelője, Dávid Kornél, és az Orlando Magic általános igazgatójának segítője, Bencs Dávid is – nagyon büszke vagyok erre a tényre!” – hangsúlyozta a 33 éves szakember.

A Kings a játékosbörze második körében draftolta a francia Maxime Raynaud-t, aki remekelt a Magic ellen, az első négy és fél percben szerzett 11 pontot, összességében 16-tal zárt, továbbá öt lepattanót is gyűjtött, két gólpasszt adott és egy labdát szerzett. Jól debütált az első körös Nique Clifford is, akit a börze napján az Oklahoma City Thundertől sikerült megszerezni, 17 pont, négy lepattanó és három gólpassz került a neve mellé.

„Pénteken megmutatjuk a játékosoknak a hibákat, és készülünk a következő mérkőzésre, de összességében nagyon jó teljesítményt nyújtottunk a nyitányon, magasra tettük a sztenderdeket saját magunknak. Örülök, hogy sok feladattal ellátnak itt, régi ismerősként fogadtak Las Vegasban, bevonnak a munkába, én meg igyekszem a legjobb tudásommal segíteni a csapatot” – zárta összegzését Jakab Máté.

Itthoni idő szerint vasárnap hajnalban a Chicago Bulls lesz a Kings következő ellenfele.

Amerikai sportok
2025.07.10. 14:14

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Idén is megkapja a lehetőséget a 3x3-as női válogatott szövetségi edzője.

 

 

Legfrissebb hírek

Idénybeli hatodik tripla dupláját érte el Jokics, könnyedén nyert a Nuggets – videó

Amerikai sportok
22 órája

NBA: 2027 októberében indulna az európai liga

Kosárlabda
2025.11.08. 10:54

NBA: a Miami az első negyedben 53 pontot szerzett

Amerikai sportok
2025.11.08. 07:55

NBA: nem akármilyen visszatérés, Jalen Green győzelemre vezette a Sunst

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:30

A Portland ellen szenvedte el első vereségét a címvédő OKC – videók

Amerikai sportok
2025.11.06. 09:59

Még mindig hibátlan az OKC, tovább robog a Chicago – videó

Amerikai sportok
2025.11.05. 08:41

Nagy szériában a Houston és a Lakers; Jokics asszisztja hódít a közösségi médiában

Amerikai sportok
2025.11.04. 07:53

Tripla dupla Doncictól; Gilgeous-Alexander ismét győzelemre vezette a Thundert

Amerikai sportok
2025.11.03. 07:42
Ezek is érdekelhetik