Jakab Máté: Mindenkinek borsot akarunk törni az orra alá Ulánbátorban

Vágólapra másolva!
2025.06.19. 15:11
null
Fotó: Török Attila
Jakab Máté szövetségi kapitány szerint a magyar női kosárlabda-válogatott minden ellenfélnek borsot akar törni az orra alá a jövő heti 3x3-as világbajnokságon Ulánbátorban.

 

A nemzeti csapat 11 nappal ezelőtt Papp Dia, Lelik Réka, Kiss Virág és Turner Yvonne összeállításban veretlenül zárt a bukaresti Európa-bajnoki selejtezőben, és kijutott a szeptemberi, koppenhágai kontinenstornára.

„Minden dicséret megillette a lányokat Romániában, remek visszaigazolást kaptunk a négyhetes munkánkról, de ünneplés nem volt – kezdte visszatekintését az MTI-nek Jakab Máté a Vasas Pasarét Sportcentrumban lezajlott csütörtöki edzést követően. – Ebben a sportágban nagy dolog átlagosan tízpontos különbséggel megverni az ellenfeleket, ahogy mi tettük, ám végső soron ez is csak egy állomás volt azon a hosszú úton, amelyet elterveztünk. Három nappal később már Bécsben szerepeltünk egy tornán, ahol ki-ki meccsen maradtunk alul a spanyolokkal szemben. Oda Lelik Réka helyett Laufer Gabriella tartott velünk, mert Réka tavaly július óta folyamatosan dolgozott a klubjában és a válogatottakban, és így egyeztünk meg, hogy az Eb-selejtező végéig marad most velünk, ahol remek teljesítményt nyújtott.”

A szakvezető kifejtette, a mongóliai seregszemlére alaposan átalakul a csapat, amely a világranglistán elfoglalt helyének köszönhetően vívta ki a vb-részvételt. Papp Dia mellett Tóth Orsolya, Budácsik Dorottya és Mányoky Réka alkotja majd az együttest, közülük Tóthnak és Budácsiknak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a gárda olyan pozícióba került a tavalyi versenyeken gyűjtött pontokkal, hogy alanyi jogon kijuthatott a vb-re.

„Megérdemlik, hogy egy ilyen nívós versenyen szerepeljenek, ezt a négyest is kipróbáljuk. Ez a nyár részben arról szól, hogy az összes kombinációt végigvegyük, és nemrég kinevezett kapitányként annak az érdekében, hogy teljes képet kapjak, az is a feladatom, hogy minden lehetőséget feltérképezzek” – jelentette ki.

Ulánbátorban az olimpiai negyedik Kanada mellet Franciaország, Ausztria és Lettország lesz a magyarok ellenfele a húszcsapatos torna C csoportjában. Tavaly májusban az észak-amerikai gárda akadályozta meg a debreceni selejtezőben a nemzeti együttest abban, hogy kijusson a párizsi olimpiára. A csoportok első helyezettjei automatikusan a nyolc közé kerülnek, míg a másodikak és a harmadikak keresztbe játszanak.

„Bivalyerős a csoportunk, Kanada és Franciaország ellen nem mi leszünk az esélyesek, bár utóbbiakat legyőztük májusban. Mi akarunk lenni az a csapat, amely egy kicsit sötét lónak számít, és borsot tör mindenkinek az orra alá” – mondta Jakab Máté, aki a távolabbi célokról szólva közölte, augusztusban egy debreceni tornán vesz majd részt a válogatott egy héttel az Európa-bajnokság előtt, és a csapat várhatóan abban az összeállításban utazik a dániai Eb-re, amelyben kiharcolta a részvételt Bukarestben.

3X3-AS KOSÁRLABDA-VB, ULÁNBÁTOR
A csoportok beosztása
A-csoport: Kína, Lengyelország, Olaszország, Ausztrália, Madagaszkár
B-csoport: Hollandia, Egyesült Államok, Csehország, Japán, Brazília
C-csoport: Franciaország, Kanada, MAGYARORSZÁG, Ausztria, Lettország
D-csoport: Spanyolország, Németország, Mongólia, Ukrajna, Chile

A magyar válogatott csoportmérkőzései

Hétfő
11.10: Magyarország–Franciaország
13.30: Magyarország–Lettország

Szerda
8.55: Magyarország–Ausztria
13.30: Magyarország–Kanada

 

Legfrissebb hírek

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
1 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

3x3-as kosárlabda: Jakab Máté nem szeretné, ha még egyszer teljes csapatcserére lenne szükség

Kosárlabda
2025.09.09. 09:23

Spanyol győzelem, magyar bronzérem a Körmend-kupa kosárlabdatornán

Kosárlabda
2025.09.08. 16:06

Csirke Ferenc: Szemléletváltás szükséges, megpróbálok kialakítani egy profi csapatot

Kosárlabda
2025.09.07. 21:59

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

A negyeddöntőben búcsúzott a magyar női csapat

Kosárlabda
2025.09.07. 10:59

Bravúros győzelemmel kezdett a női válogatott a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 13:57
Ezek is érdekelhetik