Gyász: elhunyt az Albacomp bajnokcsapatának NBA-t is megjárt játékosa

Vágólapra másolva!
2023.05.05. 10:44
null
56 évesen elhunyt az Albacomp és a Detroit Pistons korábbi kosárlabdázója, Lance Blanks (Fotó: Getty Images)
Május 3-án, Dallasban ötvenhat éves korában elhunyt az elmúlt években az ESPN elemzőjeként dolgozó egykori profi kosárlabdázó és tisztségviselő, Lance Blanks, akit a Detroit Pistons az 1990-es játékosbörze (draft) 26. helyén választott ki, és három évig játszott az észak-amerikai profi ligában (NBA), mielőtt Európába érkezett, s az Albacomppal első idényében, 1997-ben bajnoki címet ünnepelhetett – számolt be a gyászhírről az NBA hivatalos honlapja.

Lance Blanks a Virginia Egyetem után a Texasi Egyetemre ment át, ahol tagja volt az 1990-ben a legjobb nyolc közé jutó csapat legendás BMW elnevezésű triójának (Lance Blanks, Travis Mays, Joey Wright), majd az 1990-es draft első körének 26. választásaként szerezte meg őt a Detroit Pistons, melytől két év után távozott a Minnesota Timberwolveshoz, de 1994-től már Európában játszott, s a német Giessen 46ers után 1997-ben igazolt Székesfehérvárra, az Albacomphoz, mellyel első idényében bajnoki címet szerzett, de a ciprusi Kevranoszhoz távozott is, ahonnan egy évvel később vonult vissza.

Blanks profi karrierje végeztével sem szakadt el a kosárlabdától, dolgozott a San Antonio Spurs és a Los Angeles Clippers játékosmegfigyelőjeként, a Cleveland Cavaliers vezérigazgató-helyetteseként és a Phoenix Suns vezérigazgatójaként is.

Legfrissebb hírek

Óriási hajrát produkált az előző kiírás bronzérmese; a címvédő simán nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 23:15

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Szolnok: akadt kivetnivaló a görög vendéglátásban

Kosárlabda
2025.10.15. 09:30

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Férfi kosár NB I: elkapta az Albát, megszületett az Atomerőmű első bajnoki győzelme az idényben

Kosárlabda
2025.10.12. 19:38

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14
Ezek is érdekelhetik