Lépéshiba – Bobory Balázs publicisztikája

Pedig úgy tetszett, 2020 a magyar kosárlabdázás éve lesz.

Az esztendő elején klubcsapataink közül a férfiaknál a Falco a Bajnokok Ligájában állt nagyszerűen helyt, és küzdött mindvégig a rájátszásba jutásért, női vonalon pedig a Sopron harcolt az Euroliga-playoffért és az esetleges újabb négyes döntőbeli szereplésért. Előbbi egy hajszállal maradt le a továbbjutásról, míg utóbbi már a vírus európai megjelenésének hatására esett el a lehetőségtől.

Válogatottjaink előtt még nagyobb távlatok nyíltak. A férfiak csodálatosan kezdték az évet, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első két játéknapján a továbbjutásért vívott harcban a két legnagyobb ellenfélnek tartott együttest – a címvédő Szlovéniát itthon, majd a kellemetlen harcmodoráról ismert Ukrajnát idegenben – sikerült legyűrni, ami szinte már azt jelentette, hogy elég a „leggyengébb láncszemnek” tartott Ausztriát egyszer legyőzni, és lehet is készülni a kontinensviadalra. Az elmúlt években folyamatosan előrelépdelő női csapatunk is bizakodhatott. Ugyan tavaly, Eb-kvalifikációs sorozatának kezdetén meglepő vereséget szenvedett Hollandiában, ám utána a szlovákokat olyan játékkal ütötte ki, hogy okkal mondhatták Székely Norberték, ide nekünk az oroszlánt is: a hollandokat itthon verjük, a szlovákokat meg ennek köszönhetően lendületből még egyszer, és uccu neki, lehet menni megint az Eb-re, a szép emlékű 2019-es szerbiai 7. hely megszerzése után.

Ehelyett mi történt? A pandémia vitt mindent, mint a piros hetes, és nem övezi más csapataink kilátásait, csak a bizonytalanság.

Kezdhetjük is a legfrissebb történettel, a férfiválogatott elképesztő, hihetetlen kálváriájával, amely erős kétséget ébreszt az emberekben a versenyegyenlőséggel, de még inkább a vírus tesztelésének hitelességével kapcsolatban. Ahogy lenni szokott, Ivkovics Sztojan november közepére összetrombitált minden játékost Kecskemétre, aki él és mozog, illetve a szövetségi kapitány feltételrendszerébe is illik, mert nyilván tisztában volt vele, hogy a jelenlegi helyzetben nem lehet 14-15 tagú keretet hirdetni, alaposan be kell biztosítania magát. Az edzőtáborozás során a tesztelések senkinél sem mutattak problémát, az indulás előtt azonban Vojvoda Dávid pozitív eredménye okot adott az aggodalomra, és nem tartott a többiekkel, de volt esély rá, hogy esetleg később, amikor minden gyanú eloszlik, csatlakozhat a társakhoz. Szlovéniában már az első tesztelés leforrázta a magyar delegációt, hiszen Ferencz Csaba mintája pozitív lett, aztán következett a második után Benke Szilárd és Váradi Benedek (mindketten átestek korábban a fertőzésen, és utána két negatív mintát is produkáltak), végül Pongó Máténál és Tóth Norbertnél is kimutatták a vírust, így már elég szűkös lett a szakmai stáb rotációja. A fordulat utóbbi két kosárlabdázónál másnap következett: Pongó és Tóth újabb tesztje már negatív lett, vagyis olcsó poénnal élve kialudhatták a betegséget egy éjszaka alatt... Közben a nemzetközi szövetség beavatkozott, és hazaküldte a magyar csapatot a ljubljanai buborékból a többi résztvevő védelme miatt, a vicc az egészben, hogy Magyarországon – egy kivétellel – az összes játékosnak ismét negatív lett a tesztje.

Nyilván van orvosi magyarázat arra, ami történt, csak éppen az átlagembernek ez értelmezhetetlen. S bár a verseny­egyenlőség valamennyire sérült, hiszen a magyar együttesnek februárban kell pótolnia az elmaradt selejtezőket, és kettő helyett négy meccset megvívnia, ez a verzió mégis jobb, mintha két, papíron elszenvedett vereség tudatában kellett volna elhagyniuk a mieinknek Szlovéniát. Addigra azonban talán túl leszünk ezen a rémálmon, és a magyar férfiválogatott a legjobb összeállításában, sportszerű, egyenlő feltételek mellett válthatja meg jegyét az egy évvel elhalasztott, 2022-ben sorra kerülő Európa-bajnokságra.

A hölgyek rosszabb helyzetben vannak a férfiaknál, mi másnak, mint a vírusnak, illetve a következményeinek (is) „köszönhetően”. Székely Norbert csapata novemberben fogadta volna a hollandokat, akiknek illett volna visszavágni a tavalyi vereségért, aztán a nemzetközi szövetség kitalálta, hogy a mostani selejtezőket buborékban kell lejátszani – amivel nem is lett volna baj, ha nem Amszterdamot jelöli ki helyszínnek. A magyar lányoknak így újra idegenben kellett megmérkőzniük a feltörekvő, ambiciózus hollandokkal (a vendéglátóknak a szlovákokkal is meccselniük kellett, érthetetlen, hogy a magyaroknak miért nem, de a történtek ismeretében talán jobb is így), majd az ideálisnak tartott kezdő ötösből Raksányi Krisztinán kívül szépen lassan mindenki kidőlt. Az ember azt gondolná, ha már valakire rámosolyog a szerencse, hogy rendező lehet egy ilyen helyzetben, akkor mindent elkövet a biztonságért, de az amszterdami körülményeket nemhogy buboréknak, de még gyenge izolációnak sem lehetett nevezni, így a vakszerencsén múlt, hogy mindenki egészséges marad-e. Még így is maradt remény és egy jó terv a mérkőzésre, a házigazdák lefékezésére, de amikor az eredetileg kezdőcsapatba jelölt Zele Dorina szerelésben, a csapatot a csarnokhoz szállító buszra várva megtudta, hogy PCR-tesztje pozitív lett, okkal gondolhatta körülötte az összes társ a szakmai stáb tagjaival együtt, hogy minden összeesküdött a magyar válogatott ellen. Ez a lelkiállapot is eredményezhette azt, hogy a mérkőzés első felében már húsz ponttal is vezetett Hollandia. Bár a hajrára fordítottak Raksányiék, a legfontosabb pillanatokban rontottak, és vereségükkel megint arra kárhoztatták a magyar drukkereket, hogy Bolyai Farkast és Jánost meghazudtoló matematikai számolgatásba kezdjenek a továbbjutási esélyeket illetően. (Az Eb-re az öt legjobb csoportmásodik is kikerül.) Az biztos, hogy a mieinknek februárban nagyon meg kellene verniük idegenben Szlovákiát, majd reménykedni, hogy északi szomszédaink az utolsó játéknapon – amikor már nekünk semmi ráhatásunk sincs az eseményekre – megfelelő eredményt érnek el Hollandia ellen. Versenyegyenlőségről a hölgyek esetében egyáltalán nem beszélhetünk. A jelenlegi helyzet nemcsak a vírus és a hatásai miatt szomorú, hanem azért is, mert a női szakág világos és érzékelhető fejlődési pályára állt az elmúlt években, s a felnőttválogatott eredményei mellett az utánpótlás-korosztályok is rendre az élmezőnyben végeztek a világversenyeken. A nemzeti csapat szakmai stábjának ideális esetben annyi lett volna a dolga, hogy a meglévő alapra felépítse a most még rutintalan, de kétségtelenül tehetséges fiatalokat. Ennek a tervnek a menetét írta felül a betegség, valamint a nemzetközi szövetség érthetetlen döntése, és félő, hogy az esetleges sikertelen kvalifikációs sorozat miatt megtorpan a szakág, és elveszítünk néhány fontos évet.

Persze a magyar kosárlabda megítélésének klubcsapataink szereplése is jót tehet, és rögtön az első számú női együttes, az Euroligában vitézkedő Sopron Basket ápolhatja a renoménkat. A 2018-as négyes döntő második, az egy évvel későbbi finálé negyedik helyezettje most saját városában, csarnokában rendezhet buborékot a legrangosabb európai sorozat megváltoztatott kiírásában. Szakmailag minden esélye megvan a sikerre, de sportdiplomácia terén is diadalt arathat, ha ismét bizonyítja, hogy jó házigazda, és biztonságosan, komfortosan levezényli a jövő héten a négyes csoport mérkőzéseit. Amszterdammal ellentétben Sopronban tényleg elszigetelik a csapatokat a külvilágtól, a résztvevőket fogadó szálloda személyzetét már az elmúlt napokban tesztelték, és ők is a buborékban töltik majd a hetet, akárcsak az akkreditációjukat kizárólag negatív teszt ellenében átvehető újságírók. Egyetlen útvonal lesz járható a buborék lakóinak: a hotel és a Novomatic Aréna közötti.

A legjobb azonban az lenne, ha hamarosan már nem kellene plusz egészségügyi személyzetet, illetve logisztikusokat fogadni a csapatok mellé, mert jelenleg nekik körülbelül ugyanannyi beleszólásuk van a keretek összetételébe, mint az edzőknek. A magyar kosárlabdának bizonyosan nem jött jól a koronavírus elszabadulása, most csak abban reménykedhetünk, hogy a vékony jég nem szakad be a sportág honi képviselői alatt, és minden szereplő eredményesen átér a túlpartra, amely talán egyre közelebb van.