Férfi kosár Euroliga: Hangáék nem bírtak görög ellenfelükkel

KERESZTURY GÁBOR, TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)KERESZTURY GÁBOR, TÓTH ATTILA (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 22:06
Hanga Ádám csapata, a Barcelona 84–75-re kikapott a Panathinaikosztól a férfi kosárlabda Euroliga csütörtöki játéknapján.

A vendégek a pillanatok alatt 6 pontot szóró Ante Tomic vezetésével jobban kezdtek (10–16), és vezettek is az első negyedet követően (17–19).

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

A második felvonásban Thomas Heurtel tűnt megállíthatatlannak, hét pont is volt már akatalánok fórja, de 27–34 után kihúzták a dugót Sito Alonso együttesénél – a Pana 9–0-val zárta a félidő utolsó négy percét, amivel fordítottak is a görögök (36–34).

A fordulás után megint visszavette előnyét a Barca, ám most a negyed közepén jött a rövidzárlat és az újabb hazai 9–0-s rohanás (46–40). Büntetőkkel, Heurtel pontjaival próbált meg tapadni a gránátvörös-kék alakulat, de a 6 pontos hátrány megvolt a záró 10 perc előtt is (54–48).

A 33. perc közepéig tartotta magát a Barca, 58–54 után viszont Pappasz vezetésével 11 pontra növelte előnyét a Pana (67–56), innentől pedig igazán szoros mérkőzést már nem tudtak csinálni ebből a vendégek – végül 84–75-re győztek az athéniak.

Hanga Ádám kezdőként 25percet kapott, ami alatt 3 pont(1/2 dupla, 0/3 tripla, 1/2 büntető), 6 pattanó, 2 gólpassz, 1 blokk, 3 eladott labda, illetve 2beütött és 3 kiharcolt fault került a neve mellé, ami 5VAL-t ért.

A Panathinaikosz legjobb dobói: Kalathesz 17, Gist 17, Pappasz 15/3, Singleton 14/6.
A Barcelona legjobb dobói:
Heurtel 18/6, Tomic 12, Moerman 11/3. Ribas 10/6.

KOSÁRLABDA
Férfi Euroliga
Panathinaikosz (görög)–Barcelona (spanyol) 84–75 (17–19, 19–15, 18–14, 30–27)

A többi mérkőzésen
Valencia (spanyol)–Fenerbahce (török) 67–80

 

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
19 órája

„A csapatváltásoknál még a gyerekeinkre is átkot szórtak” – Hanga Ádám és felesége őszintén a nehézségekről

Kosárlabda
2025.09.07. 16:45

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik