A sérülésektől sújtott Chicago Bulls idegenben tudott nyerni

Vágólapra másolva!
2008.02.08. 08:03
Három mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 97. játéknapján. A Philadelphia és a Houston otthon nyert, míg a Chicago idegenben növelte győzelmei számát. A Miami a Phoenixbe szerződött Shaquille O'Neal nélkül játszott, az érte kapott Shawn Marion és Marcus Banks viszont még nem léphetett pályára.
Chris Duhon 34 ponttal zárt
Getty Images
Chris Duhon 34 ponttal zárt
Chris Duhon 34 ponttal zárt
Getty Images
Chris Duhon 34 ponttal zárt
Túlzás lenne állítani, hogy a legjobb előjelekkel készült a Golden State Warriors elleni meccsre a Chicago Bulls, hiszen a vendégeknél a négy legeredményesebb játékos közül három sem léphetett pályára, a társaknak Ben Gordon, Luol Deng és Kirk Hinrich nélkül kellett kiharcolniuk a győzelmet Oaklandben.

Ez sikerült is, ugyanis a mindössze nyolc játékost harcba dobó chicagóiak hat ponttal nyertek idegenben. Chris Duhon és Joseph Smith remekül pótolta a hiányzókat, előbbi karriercsúcsot jelentő 34 ponttal zárt, utóbbi pedig huszonhetet szórt.

Duhon remekül dobott a mérkőzésen, 16 próbálkozásából 11 sikeres volt, négy hármas is fényesíti a statisztikáját, valamint kilenc gólpasszt is kiosztott.

A Houston hazai pályán verte a Clevelandet, és azt is elbírta, hogy a betegeskedő Tracy McGrady most a szokásosnál kevesebbet nyújtson. Jao Ming, a Rockets kínai sztárja 22 pontig és 12 lepattanóig jutott, míg a másik oldalon ezúttal is LeBron James volt a legponterősebb a 32 egységével. A Cavaliers a lepattanók megszerzésénél nem volt elég határozott, igaz, hiányzott a csapatból a sérült Drew Gooden.

Sorozatban hatodszor kapott ki a Miami, amelyben még nem játszhatott Shawn Marion és Marcus Banks, akiket Shaquille O’Nealért cserébe kaptak a Phoenixtől. A hazai pályán diadalmaskodó Philadelphiában egyébként Andre Igouadala 25, Andre Miller 21 ponttal zárt.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA)

ALAPSZAKASZ, 97. JÁTÉKNAP
Philadelphia 76ers Miami Heat 101-84
Houston Rockets Cleveland Cavaliers 92-77
Golden State Warriors Chicago Bulls 108-114
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik