Coby White tartja kiváló formáját, Denverben is győzelemre vezette a Chicagót

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.03.25. 07:52
A chicagói Coby White (jobbra) Russell Westbrook szorításában tör a denveri gyűrű felé (Fotó: Getty Images)
Folytatta győzelmi sorozatát a Boston Cetlics és az Indiana Pacers, tovább élesedik a csata a Dallas, a Phoenix és a Sacramento között a rájátszásért, erősített play-int érő pozícióján a Chicago és az Orlando az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint kedd hajnali programjában.

A Keleti főcsoport második helyén álló Boston (53, 19) sorozatban a hatodik győzelmét aratta, a zöldek mégsem úsznak a boldogságban, hiszen legjobbjuk, Jayson Tatum megsérült – a dobását blokkolni próbáló Domantas Sabonis mellett rosszul érkezett a talajra a harmadik negyed hajrájában. Tatum a büntetők után már nem tért vissza, betámogatták az öltözőbe, 25 ponttal, hét lepattanóval és nyolc assziszttal zárt. A Sacramento (35, 36) egymás után harmadszor vesztett, és két rivális is megérkezett mögé.

Az egyik a Phoenix, amely nagy hajrát indított, hogy beverekedje magát a rájátszásba: sorozatban a negyedik győzelmét aratta, de ennyi még nem elég. A Milwaukee legyőzése elsősorban a 38 pontot hintő Kevin Durant érdeme, no meg persze az utolsó pillanatok nagymesteréé, a 19-ig jutó Devin Bookeré, aki 2.4 másodperccel a vége előtt dobta be győztes kosarat.

A Phoenixhez hasonlóan a Dallas is 35 győzelemmel és 37 vereséggel áll; a Mavs a Brooklyn elleni idegenbeli sikerrel tudta le a hét első játéknapját. Naji Marshall a padról érkezve vezette 22 ponttal a vendégek hadműveletét, P. J. Washington és Spencer Dinwiddie 16-16-tal zárt, és jó hír a dallasi drukkereknek, hogy hat hét után újra játékban van Anthony Davis – a lágyéksérüléséből felépülő téli szerzemény 12 pontig és hat lepattanóig jutott 27 perc alatt.

A Chicago (32, 40) kihasználta, hogy a Denver (45, 28) ezúttal sem vethette be a bokasérülésből gyógyuló Nikola Jokicsot, sőt nem játszott a hazaiaknál Aaron Gordon sem. A „bikák” egymás után harmadszor nyertek, soraikban Coby White megint elemében volt (37 pont), de jól termelt Josh Giddey is (26 pont, kilenc assziszt). White az utóbbi tíz meccsén 30 pont feletti átlagot hoz, mellé a triplaátlaga három pluszos (3.2) – ilyen dupla szériára korábban csak Zach LaVine volt képes chicagói mezben.

Az Indiana (42, 29) egymás után ötödször győzött, Tyrese Haliburton 24 pontot és 11 asszisztot, Obi Toppin hat triplát behajítva 20 pontot tett be a közösbe a Minnesota (41, 32) ellen.

A Lakers (43, 28) sorozatban harmadszor is kikapott, legyőzője az Orlando (34, 38) volt. Franz Wagner 32, Paolo Banchero 30 pontot dobott a hazaiaknál, a Lakersben Luka Doncic 32, LeBron James 24 ponttal finiselt.

A JÁTÉKNAP TOP 10 MEGMOZDULÁSA

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Minnesota Timberwolves 119–103
Orlando Magic–Los Angeles Lakers 118–106
Washington Wizards–Toronto Raptors 104–112
Brooklyn Nets–Dallas Mavericks 101–120
New Orleans Pelicans–Philadelphia 76ers 112–99
Denver Nuggets–Chicago Bulls 119–129
Phoenix Suns–Milwaukee Bucks 108–106
Sacramento Kings–Boston Celtics 95–113

 

Legfrissebb hírek

Doncicot elcserélték; LeBron és Bronny James történelmet írt – erről szólt a mögöttünk hagyott NBA-idény 

Amerikai sportok
2025.07.17. 08:37

NBA: trombózisa után visszatérhet a San Antonio francia sztárja

Amerikai sportok
2025.07.15. 10:36

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
2025.07.11. 09:28

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Amerikai sportok
2025.07.10. 14:14

NBA: közel százötven millió dollárért hosszabbított sztárjával a Phoenix

Amerikai sportok
2025.07.10. 09:26

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
2025.07.08. 11:36

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
2025.07.08. 07:40

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35
Ezek is érdekelhetik