Antoine Walker ide készül

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.09.02. 21:50
Címkék
Már a külsőségekből is sejteni lehetett valamit…Az adidas-streetball szervezőgárdája által hétfőre összehívott sajtótájékoztató helyszíne előtt egy gigantikus reklámtábla díszelgett, rajta egy NBA-sztár fényképével. A fotón Antoine Walker, a Boston Celtics sztárja díszelgett, és kicsit beljebb kerülve hamar kiderült, nem véletlenül éppen ő. A kitűnő erőcsatár ugyanis nemsokára élőben is tiszteletét teszi nálunk!"Most már kimondhatom, hogy Antoine Walker az, akit szeptember tizenkilencedikén Budapesten köszönthetünk. Ehhez anynyit szeretnék hozzátenni, hogy erre nagyon büszkék lehetünk, akárcsak korábban Kareem Abdul-Jabbar és John Starks idehozatalára” – hangzottak Császári Attila bevezető szavai. Az adidas-vezető tehát, aki a kezdetek óta ott bábáskodik a honi streetball-fesztivál fölött, immár a harmadik amerikai kosarassztár Magyarországra érkezését jelenthette be, ami óriási sportdiplomáciai siker, elvégre az NBA legjobbjait számtalan helyre hívják, és Európának ebben a régiójában meglehetősen ritka az ilyen illusztris vendég. Most egy Los Angeles-i reklámfilmforgatással versenyzett az adidas-streetball szervezőinek budapesti ajánlata, és ha nagy csatában is, de a magyarok győztek. Walker idehozatala egyébként a streetballsorozat jubileumának méltó megünneplése jegyében történik, merthogy idén tízéves az óriási népszerűségnek örvendő utcai kosarasfesztivál. "Nagyon ritka, hogy egy szabadidősport-rendezvény megéri a tizedik évét” – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Császári, és elismeréssel szólt a streetballról Köpf Károly, a GYISM helyettes államtitkára is, mondandójának pedig az volt a lényege, hogy a számok nem hazudnak. A 35 ezer játékos, no meg a több százezer néző ékes bizonyítéka a sorozat életképességének, mi több, sikerességének.Visszatérve a sztárvendégre, személyében olyan kosárlabdázó lép magyar földre, aki napjainkban is a liga legjobbjai közé tartozik. Hat szezont húzott már le a világ legerősebb kosarasbajnokságában, és több mint húszpontos átlaggal bír azon a majd' ötszáz összecsapáson, amelyen az NBA-ben pályára lépett.
Legfrissebb hírek

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
30 perce

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
33 perce

NB I: Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest

Labdarúgó NB I
42 perce

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
58 perce

Fél lábbal az Európa-liga főtábláján a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
1 órája

Ökölvívás: Bozai negyeddöntős az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
2 órája

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik