Ujvári a PVSK-ban marad

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.06.18. 21:31
Címkék
Lassacskán komplettnek tekinthető a nemrég véget ért bajnokságban ezüstérmet szerző MiZo-Pécsi VSK női csapatának kerete a következő idényre. Az utolsó kérdéses pont az volt, marad-e Ujvári Eszter, és a szőke hátvéd a hét elején némi gondolkodási időt követően igent mondott a vele tárgyaló Rózsa Gábornak és Halmos Péternek, a baranyaiak szakosztály-igazgatójának, illetve intézőbizottság-vezetőjének. "Ismét voltak külföldi ajánlataim, amiket ebben az évben már fontolóra vettem, de mégis szóban a Pécs mellett köteleztem el magam újabb egy évre, immáron ötödször. És hogy miért? Mert bízom benne, hogy ebben az idényben több lehetőséget kapok, és szerintem a most kialakult együttes alkalmas lehet akár az Euroliga megnyerésére is” – indokolta meg döntését a játékos.Ujvárival kapcsolatban sajnos nem lehet kikerülni a kérdést, milyen állapotban van operált térde, ami miatt idén ki kellett hagynia a válogatott kerettag kosarashölgynek az Euroliga-negyeddöntő harmadik mérkőzését a francia USVO ellen. Nos, mint magától az érintettől megtudtuk, ő már tavaly november óta ezzel a porcsérüléssel játszott, ami jelenleg is tünetmentes, ám szerdán még egy vizsgálaton átesik a fővárosban, és utána születik meg a döntés arról, szükség van-e a hónapok óta halogatott rutinműtétre. Jelen állás szerint úgy tűnik, nincs, de ha esetleg mégis sor kerülne rá, akkor is biztosra vehető a védőmunkájáról híres játékmester teljes felépülése az augusztus közepén kezdődő felkészülés kezdetére.Pécsett egyébként a szerdai vezetőségi ülésen hagyják jóvá az Ujvárival kötött szóbeli megállapodást, azután következhet a szerződés írásba foglalása, majd aláírása. A többi játékos kontraktusa már véglegesítve van, nemúgy Rátgéber László vezetőedzőé, akivel bár szóban már szintén megállapodtak a fekete-fehérek elöljárói, a szignálás még várat magára. Ha ez is megtörténik, a 36 esztendős szakvezető a tizedik szezonját kezdheti el a Mecsek alján.
Legfrissebb hírek

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
1 perce

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
8 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
8 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
8 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
9 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
9 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
10 órája
Ezek is érdekelhetik