Magyar lett az Európa-liga – Moncz Attila publicisztikája

Kaizer Motaung 1970-ben az amerikai Atlanta Chiefs csapatától hazatért Dél-Afrikába, és a kinti tapasztalataira alapozva (gólkirály is volt, az év újoncának is megválasztották) azon nyomban megalapította a Kaizer Chiefs nevű futballklubot. „Szerényen”, részben saját magáról nevezte el, egyben deklarálta, az Egyesült Államokban látottakra akar alapozni, amit még a logó és a tudásanyag egy részének „importálásával” is nyomatékosított. Máig egy Afrikai Kupagyőztesek-kupája-siker, valamint többek között 13 bajnoki cím jelzi, nem indult el rossz úton.

Ha ezt figyelembe vesszük, akkor Éles József és csapata, a hivatalosan immár Fejér-B.Á.L. Veszprémként, a gyakorlatban pedig „Kis Veszprémként” ismert formációnak a mostani Európa-liga-főtáblás szereplés nem a csúcs, hanem csak egy lépés a trófeák felé vezető úton. Úgy másfél évtized kellett ahhoz, hogy a helyi (de inkább országos) hős által alapított Éles Kézisuliból kinőjön egy európai kupaszereplő csapat, amely kedden, ahogyan ­Bartha Zoltán, a meccs kommentátora fogalmazott, „...a magyar kézilabdázás egyik legnagyobb csodáját hajtsa végre” a Chambéry kiejtésével, egyszersmind a csoportkörbe jutással. Az egykori francia bajnokot és kupagyőztest, az EHF-kupa hajdani elődöntősét búcsúztatta úgy a túlnyomórészt magyar játékosokra (az európai szövetség oldalán látható 22-es keretében csak a szlovák Simon Machác légiós) építő együttes, hogy 1. története első hazai nemzetközi kupameccsét vívta, 2. nem a megszokott környezetében, a Március 15. utcai Sportcsarnokban játszott, 3. a visszavágó szünetében összesítésben öt-, előtte olykor nyolcgólos hátrányban volt.

Most meg irigylésre méltó, de azért mégiscsak nehéz helyzetben van. Az idei keretet, legyen szó anyagiról vagy a játékosról, a magyar bajnokságra rakták össze, ehhez képest, európai volumenben kell gondolkozni mindkettőben, úgy, hogy a már lezárt francia túrát követően lesz még egy-egy portugál, svájci, szlovák, német és francia kirándulás is. Ez ugye tíz „angol” hetet is jelent októbertől márciusig, kedd, vélhetően szombat ritmusban, amivel kapcsolatban a büszke tulaj már a csoportkörbe kerülés előtt kifejezte aggodalmát, mondván, ha bejutnak, a magyar bajnokságból tuti kiesnek. Bejutottak, de azért én nem húznám meg a vonalat fölöttük, még ha labdarúgásból ismerünk is több olyan csapatot (például a német ­Freiburgot), amely a hétközi európai örömünnepeket a szürke hétköznapokon (a való életben szombat-vasárnap) nem tudta kamatoztatni, és alá kellett szállnia a ­másodosztály poklába. Ráadásul az idegenbeli mérkőzések, a várható hazai csarnokbérlések (ha a nehezedő gazdasági helyzetben is érvényben maradnak az EHF előírásai, mind az öt meccset a Veszprém Arénában kell megvívni) megterhelik a kasszát, így amikor szerdán a gratuláció után arról érdeklődtem Élesnél, miképp áll az általa tréfásan meghirdetett kalapozással, így felelt: „Nézd, ha én most beleteszek egy húszast, akkor pont húszezer forintunk lesz az Európa-ligára. De megvárom a sorsolást, aztán indulok keresgélni.”

Mondjuk nem aggódom gyerekkorom egyik szuperhőse (a Milbertshofen elleni KEK-döntőket nem tudom elfelejteni) miatt, aki 22 éves pesti vagányból mára a Veszprém városához köthető egyik legismertebb személy lett. Nehéz elhinni, hogy lesznek még olyan romantikus szponzori történeteik, mint ami a klub honlapján olvasható. Jelenleg nehéz elképzelni, hogy az egyik támogatónál a falon látott fotók alapján jönnek újabbak, de miért, azt ki hitte volna, hogy újra megnyílik a „Március 15.”, vagy hogy kilép a csapat Európába...? Azt meg senki se gondolja, hogy bármilyen élménytől is meg akarnák fosztani a fiúkat, hiszen a kézisuli honlapján az alapelvek között olvasható ez a pont is: „a tudás, a munka, az értékteremtés megbecsülése”. Márpedig most értéket teremtettek arrafelé.

Ugyanakkor ott még nem tartunk, hogy ekkora legendák keze alatt pénztermelő gépezetté változzon a klub. Ez nem labdarúgás vagy tengerentúli major sport, ahol számos klasszis lett befektető, vett vagy alapított magának klubot, ami jövedelmező is. Talán a kosáristent, Michael Jordant illik elsőként említeni, aki a Charlotte Bobcats többségi tulajdonosa (ő az első egykori NBA-s, akinek a szava a „legmélyebb” lett a ligában), Shaquille O'Nealnek „csak” részesedése van a Sacramento Kingsben, a teniszvilágot nem is olyan rég még uraló Serena és Venus Williams a Miami Dolphins amerikaifutball-csapatába fektetett „néhány dollárt”, Jao Ming, a kínai kosárlabdázás reklámarca a Sanghaj Sharksba tette a pénzét (vagy tetették be vele oda, ez sohasem derül ki...). A futballisták közül például David Beckham (az Inter Miamit gründolta, illetve többek között Ryan Giggs és Paul Scholes társaságában fejenként tíz-tíz százalékot vett meg az angol Salford Cityből), Ronaldo (Valladolid, Cruzeiro), Zlatan Ibrahimovic (Hammarby) és Mesut Özil (többek között a Houston Astros dobójával, Justin Verlanderrel és a két színésznővel, Kate Uptonnal és Eva Longoriával a mexikói Necaxa felét „zsebelte be”) is a sportágán belül fektetett be – a nem is olyan hosszú távú profit reményében.

De igazságtalan lennék, ha az Európa-ligát, annak magyar érdekeltségét a „Kis Veszprémre” (bár álljunk meg egy pillanatra a városnál, és jegyezzük meg, hogy Szkopje után a bakonyi megyeszékhely a második település, amely ugyanabban az évadban ad csapatot a BL és az El – illetve jogelődje, az EHF-kupa – csoportkörébe!) szűkíteném, hiszen kedden a Ferencváros is csatlakozott a kiemeltként eleve főtáblás Balatonfüredhez. Így aztán először lesz három magyar csapat csoportkörös ebben a sorozatban, és azért ennél a bravúrnál is több köti össze őket. Méghozzá a Veszprém, illetve korábbról a VÁÉV-Bramac és a még ki tudja, milyen nevű formációk. Éles József volt ugye arrafelé „a” sztár, Pásztor Istvánnal, a Fradi vezetőedzőjével 1993 és 2003 között csapattársak voltak, Bene Tamás, a fürediek ügyvezetője pedig 1992 és 1994 között játszott ott. (Arról nem is beszélve, hogy korábbi csapattársaik közül például Fazekas Nándornak a „Kis Veszprém”, Igor Zubjuknak pedig a Balatonfüred segédedzőjeként szintén van része az El-es csodában.)

Ha annak a mágikusnak tűnő 1993–1994-es csapatnak a titkát az EHF-nél is ismernék, aligha kaptam volna kedd este olyan SMS-t, hogy azért a „little Vesprem” tettét egy sörrel a kezemben el kell majd mesélnem, mert azt nem értik. Elsőre megvallottam, hogy én sem, aztán muszáj volt üzleti síkra terelni a beszélgetést, hiszen a „matek” azért nálunk, a Sport TV-ben sem jött ki mindenben. Három csapat, két, állítólag kőbe vésett időpont (18.45, 20.45) keddenként – nos, ez az, amire senki sem volt felkészülve. Most, mi bízunk benne, felkészül egy harmadik is. Ahogyan a csapatokat „összekötő” veszprémi trióból talán Bene Tamásnak is fel kell, hiszen már csak ő nem volt a szakkommentátorunk.

A saját koordináta-rendszerükben ezek a csapatok most csodát élnek meg. Sem a Fradinál, sem a „Kis Veszprémnél” nem volt elvárás a csoportkör. A sorsolás láttán a továbbjutás nem csupán náluk, de a Fürednél sem az. Viszont a sokaktól sok helyen elhangzó „kevés a magyar játékos az európai porondon” mondat az ő esetükben nem lesz igaz. Nekik nem az a céljuk, hogy világválogatottakkal versenyezzenek (továbbmegyek: nyerjenek ellenük!), hogy nemzetközi brandeket építsenek (tetszik, nem tetszik, a Telekom Veszprém és a Pick Szeged ilyen a kézilabdában), hanem az, hogy magyar játékosokat neveljenek, és velük jussanak el az általuk elérhető maximumig. Nekik jelenleg az Európa-liga csoportköre az. A hivatalos oldalon fellelhető keretekben látható 65 játékosból 60 magyarral.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!