Szombaton 18 órától a világot a 2005-ös tunéziai vb óta uraló spanyol férfi kézilabda-válogatott lesz a magyarok ellenfele, s Skaliczki László szövetségi kapitány együttese az eddig látott morállal és lelkesedéssel 50 százalékos esélyt építhet ki. Mocsai Lajos optimista, szerinte nem elérhetetlen a legjobb négybe kerülés, de a realitás az 5-7. hely valamelyike.

A spanyolok ellen is szükség lesz Gál Gyula góljaira

A spanyolok ellen is szükség lesz Gál Gyula góljaira
A Vasas női csapatának mostani vezetőedzője leszögezte, nagyon fontos, hogy a jelenlegi erőviszonyoknak megfelelő pozícióban végezzen a magyar együttes.

Mocsai Lajos optimista
Mocsai Lajos emlékeztetett arra, hogy az 1986-os világbajnoki döntő óta a magyar férfi együttes egyszer, 1997-ben Japánban került a legjobb négy közé, s akkor a negyedik helyen végzett.
„Én optimista vagyok, kerüljünk be a legjobb négybe. Kuamoto volt az az egyedüli lehetőség a vb-döntő óta, amit közösen vívtunk a nagy generációval, Kovács Péterékkel, hogy négybe kerültek, negyedikek lettek. Ha ezt meg tudjuk oldani, extrabravúrnak tartom, de a realitás jelen pillanatban, ezért szurkolunk, az 5. és 7. hely közé sorolódjunk be” – jelentette ki a női és a férfi válogatott korábbi szakvezetője.
Mocsai Lajos természetesen kitért a 18 órakor kezdődő összecsapásra is, véleménye szerint a mezőny legjobb csapata lesz az ellenfél.
„A spanyolok nem kis meglepetésre, Tunéziától uralják a világ élmezőnyét. Védekezési rendszerben, beterelik az ellenfelet, ellopják a gondolatait támadásban, nem hagynak teret a kibontakozó fázisban. Ők egy nagyon modern kézilabdát kezdtek el játszani. Megtalálták a fizikailag hozzá megfelelő embereket” – jellemezte a következő rivális a kiváló edző.
Mocsai Lajos külön kiemelte a spanyolok kapusteljesítményét, s a további posztokon játszó klasszisokról is elismerően beszélt.
„Nagyon gyors szélsőkkel, nagyon kreatív átlövőkkel, legalább olyan vagy a mienket valamivel felülmúló fizikai felkészültségű emberekkel rendelkeznek. Nagyon komoly feladat lesz, de úgy gondolom, ezzel a morállal és lelkesedéssel egy-egy mérkőzésen ötven százalékos sanszot tud magának kiépíteni a csapat„ – jegyezte meg a Vasas trénere.
Az NSO ajánlja:
Legfrissebb hírek

Lenyomatot adtak paralimpiai bajnok úszóink
Úszás
2025.02.22. 16:17

Csapatsportok szakmai randevúja Balatonbogláron
Kézilabda
2024.10.03. 10:56
Ezek is érdekelhetik