Az első játékrészben a hazaiak a fehérvári jégcsarnokban telt ház előtt átszaladtak a kissé tompa vendégeken. Utóbbiak támadójátékát minősíti a harminc perc alatt lőtt hat gól. Mindez dicséri persze a remekül védekező fehérváriakat, akiknél a kapuban Sugár bravúrt bravúrra halmozott. Tulajdonképpen a mérkőzés és a kupa sorsa már ekkor eldőlt. Nem is elsősorban a gólkülönbség, hanem inkább a játék és a napi forma miatt.
A folytatásban távoli lövésekkel próbálkozott kapaszkodni a Győr, de a sokszor előkészítetlen, elkapkodott lövések nem okoztak sok gondot Sugárnak, igaz olykor a hetes, vagy éppen a ziccer sem. Támadásban pedig Siti remek irányítása mellett Balogh, ahogy a döntő első összecsapásán, ezúttal is gólerősnek bizonyult, de ellenben a győri összecsapással, most Tápai is tartotta vele a lépést a lövőversenyben.
A két mérkőzés összképe alapján megérdemelt kupagyőzelmet aratott a klub történetében először nemzetközi kupadöntőt játszó Cornexi, hiszen Győrben játékban és tartásban kevésbé estek össze, mint ellenfelük Fehérváron.
A Győr immár negyedik EHF-kupa döntőjét bukta el, ám amíg korábban esélyesebb dán csapatok bizonyultak jobbnak náluk, addig most esélyesként, hatgólos előnnyel érkezve vallottak kudarcot.
Székesfehérvár, női EHF-kupa, döntő, második mérkőzés:Cornexi-Győr 28-19 (14-6)
(Nyert a Cornexi, 49-46-tal)Góllövők: Tápai 8/3, Balogh B. 7/1, Korgyuk 5, Tóth K. 3, Siti B. 2, Lőw, Kenyeres, Szabó V. 1-1, ill. Mörtel 5/4, Bradeanu 4, Gogirla 3/1, Görbicz 3, Dokics 2, Mehlmann, Vérten 1-1
Hetesek: 4/4, ill. 7/5
Kiállítások: 18 perc, ill. 12 perc