Kerékpár: amire mindenki várt – sztársprintert igazolt az Asztana

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.01.17. 15:29
null
Cavendish továbbra is éhes a sikerre (Fotó: Twitter/Astana Qazaqstan Team)
Az Asztana profi kerékpáros csapat bejelentette, hogy szerződtette minden idők egyik legjobb országúti sprinterét, Mark Cavendisht.

 

A 37 éves Cavendish és a kazah csapat lehetséges együttműködéséről már december közepe óta beszéltek. A brit sprinter, aki 34 szakaszgyőzelmével a legendás Eddy Merckxszel együtt csúcstartó a Tour de France-on, edzett is az Astanával Spanyolországban, de egészen mostanáig nem jelentették be a szerződést.

Októberben úgy hírlett, hogy az országúton 2011-ben, pályán pedig háromszor világbajnok klasszis – miután nem hosszabbított szerződést vele a Quick-Step – a másodosztályú B&B Hotels-KTM francia istállónál folytatja, az viszont időközben beszüntette működését. Ezután került képbe az Asztana.

„Nagyon izgatottan vágok bele ebbe a kalandba – mondta a 2011-ben világbajnok Cavendish. – Sok éven át versenyeztem együtt Alekszandr Vinokurovval, mostani csapatom menedzserével, és most a két fiával együtt teszem ezt! Nagyon várom már, hogy egy sikeres csapat tagja legyek. Hosszú pályafutás van már mögöttem, de továbbra is élvezem a versenyzést, és éhes vagyok a sikerre. Mindig a dobogó tetején akarok állni.”

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik