Giro: Cavendish római sikerrel búcsúzott, Roglic nyerte a versenyt

Vágólapra másolva!
2023.05.28. 19:36
null
Cavendish győzelemmel köszönt el a Girótól (Fotó:
A Jumbo-Visma 33 éves csapatkapitánya, a szlovén Primoz Roglilc karrierje során első alkalommal diadalmaskodott a Giro d'Italián, miután a mezőnnyel együtt ért célba a vasárnapi Rómában rendezett utolsó szakaszon, amelyet a pályafutása utolsó szakaszát teljesítő korszakos brit sprinter, Mark Cavendish nyert.

A drámai szombati hegyi időfutam után a mezőny Rómában zárta az idei Girót, ahol egy 126 kilométeres sík szakaszon ünnepelte a közönség a mezőnyt, a győzteseket, s mindenkit, aki teljesítette az idei viadalt.

A hivatalos rajt után élre ugrott az összetettet vezető Jumbo, ünnepelték magukat és győztesüket, Primoz Roglicot, aki – ahogy az ilyenkor szokás – pezsgőzött és körbejárta a többi csapatok autóit is, köszöntet mondva, gratulálva nekik. A protokoll után viszont a holland csapat nagy tempót diktálva az élre álltak és ezzel megakadályozták, hogy szökés alakuljon ki – megelőzve, hogy esetleg az előrejelzett esőben kelljen célba érni.

Végül szűk 70-nel a vége előtt azért csak kialakult egy szökés, ám legnagyobb sem érte el az egy percet, és ahogy az várható volt, a római körpályán az utolsó körben aztán elfogták a szökevényeket.

Az utolsó sprintre nagy tempóban értek a célegyenesbe, az összetettben második Geraint Thomas (!) remek felvezetést nyújtott Mark Cavendishnek, aki a végén mindenkinél erősebbnek bizonyult, miközben Pascal Ackermann egy rossz mozdulat miatt nagyot bukott és többeket is felborított, ám mindenki megúszta sérülés nélkül.

Ezzel a 2011-es világbajnok Cavendish pályafutása 54. GT-szakaszgyőzelmét, s karrierje 162. profi sikerét aratta. A Jumbo-Visma 33 éves kapitánya Roglic a spanyol körversenyen, a Vuelta á Espanán elért három győzelem után 2019, 2020, 2021) negyedik Grand Tour-sikerét aratta.

Másodikként a brit Geraint Thomas végzett, aki két részletben nyolc napon át viselhette az éllovasnak járó rózsaszín trikót, mielőtt a szombati hegyi időfutamon Roglic megszerezte azt. Harmadikként a legjobb 25 éven aluliak versenyét megnyerő, így a fehér trikót elhódító portugál Joao Almeida zárta az viadalt.

A sprinterek pontversenyének győzteseként az olasz Jonathan Milané lett a ciklámen trikó, a hegyi pontverseny első helyezettjét illető kék trikót pedig a francia Thibaut Pinot hódította el – aki szintén utolsó profi idényét teljesíti idén, akárcsak a szakaszt megnyerő Cavendish.

A pályafutása második Giróján szerepelt Fetter Erik (EOLO-Kometa) a tizedik etapon betegség miatt feladni kényszerült a viadalt. Ezzel egyike volt annak az 51 versenyzőnek, akik nem értek célba Rómában. A pandémia kirobbanásának és csúcsának évében, 2020-ban 133-an fejezték be az olasz körversenyt, idén az Örök Városban 125-en.

GIRO D'ITALIA
21. SZAKASZ (Róma-Róma, 126 km)

1. Mark Cavendish (brit, Astana Qazaqstan) 2:48:26 óra
2. Alex Kirsch (luxemburgi, Trek-Segafredo) azonos idővel
3. Filippo Fiorelli (olasz, Green Project-Bardiani CSF-Faizane) a. i.

AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 85:29:02 óra
2. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 14 másodperc hátrány
3. Joao Almeida (portugál, UAE) 1:15 perc hátrány
4. Damiano Caruso (olasz, Bahrain Victorious) 4:40 p h.
5. Thibaut Pinot (francia, Groupama-FDJ) 5:43 p h.

Fetter Erik (EOLO-Kometa) nem fejezte be.

Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: Roglic elindult a keddi szakaszon, majd feladta a versenyt; egy másik versenyző a szakadékba csúszott

Kerékpár
2025.05.27. 14:58

Idő előtt véget érhet Roglic versenye a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.26. 10:30

Lucas Plapp nyerte a nyolcadik szakaszt a Girón, Diego Ulissié a rózsaszín trikó

Kerékpár
2025.05.17. 18:31

Ayuso nyerte az első hegyi szakaszt, Roglicé a rózsaszín trikó a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.16. 17:39

A rózsaszín trikós is földre került a Giro d’Italia hatodik, hosszú és vizes szakaszán

Kerékpár
2025.05.15. 18:22

Tarling nyerte meg az időfutamot, Roglic rózsaszínben

Kerékpár
2025.05.10. 18:19

Rózsaszínű álmok: Primoz Roglic és Juan Ayuso csatáját hozhatja az idei Giro

Kerékpár
2025.05.09. 10:59

Kerékpár: Roglicé az utolsó szakasz és az összetettet is a Katalán körversenyen

Kerékpár
2025.03.30. 14:57
Ezek is érdekelhetik