Kerékpár: Vingegaard győzelmével az összetett élére állt, Valter 20 helyet javított

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.08. 16:48
null
Jonas Vingegaard a legjobbkor húzott bele, szólóban nyerte az ötödik szakaszt (Fotó: Getty Images)
A dél-kelet Franciaországban zajló Critérium du Dauphiné nyolcnapos országúti kerékpárverseny ötödik, Cormoranche-sur-Saone és Salins-les-Bains között húzódó 191 kilométer hosszú szakaszát a Tour de France-on címvédésre készülő Jonas Vingegaard, a Jumbo Visma dán versenyzője nyerte meg, s ezzel az összetett verseny élére állt. Magyar csapattársa, Valter Attila a 31. helyen zárt és összetettben 20 pozíciót javítva feljött a 34. helyre.

A féltávig sík, féltáv után pedig számos emelkedőt és lejtőt hozó futam legelején kialakult egy hatfős szökevénycsoport a német bajnok Nils Politt vezetésével. A 37. kilométernél láthattunk egy bukást is, de Martin Bugge szerencsésen megúszta az esetet és a mezőny nyomába eredt. A 100. kilométerhez közeledve a szökevények előnye négypercesre nőtt, de a dimbes-dombos szakaszon egymás után szakadtak le a szökevények, és az előny is fokozatosan csökkent.

A dráma az utolsó húsz kilométeren kezdődött: a szerdai időfutammal az összetett élére álló Mikkel Bjerg bukott, de ehhez képes hamar összeszedte magát, míg az utolsó emelkedőn a főképp Jumbós versenyzőkből álló szökevényeket beérte a mezőny. Ezzel egy időben Richard Carapaz támadást indított a szakaszgyőzelemért, akit a dán kiválóság, Jonas Vingegaard is követett. Kettejük versenyét Vingegaard nyerte, s körülbelül 35-40 másodperces előnnyel vágtázott a mezőny előtt a szakaszt lezáró lejtőn.

A dán bringás végül szóló szakaszgyőzelmet ünnepelhetett (mögötte a hazai kedvenc Julian Alaphilippe és Tobias Johannessen ért célba), s 31 másodperces előnyével az összetett tabella élére állt.

Magyar szempontból Valter Attila a 31. helyen ért célba, összetettben 20 pozíciót javított, hiszen a futam előtti 54. helyről a 34. helyre jött fel.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
CRITÉRIUM DU DAUPHINÉ (5. szakasz, Cormoranche-sur-Saone–Salins-Les Bains, 191.1 km)
1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 4:03:42 óra
2. Julian Alaphilippe (francia, Soudal-Quick Step) + 31 másodperc
3. Tobias Johannessen (norvég, Uno-X Pro Cycling Team) +31 mp.

31. Valter Attila (Jumbo-Visma) +1:02 perc

ÖSSZETETT
1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 17:03:03 óra
2. Julian Alaphilippe (francia, Soudal-Quick Step) +1:23 perc
3. Ben O'Connor (ausztrál, AG2R Citroën Team) +1:24 perc

34. Valter Attila (Jumbo-Visma) +5:58 perc

 

Legfrissebb hírek

Vuelta: Joao Almeida fantasztikus teljesítménnyel hódította meg az Anglirut

Kerékpár
2025.09.05. 17:54

Jay Vine pöttyösben nyerte a szakaszt, Vingegaard visszavette a pirosat a Vueltán

Kerékpár
2025.09.02. 17:31

Vingegaard hegyi szólója kevés volt a piros trikóhoz

Kerékpár
2025.08.31. 18:04

Halfeldolgozóból a világ tetejére – sztárportré Jonas Vingegaard-ról

Képes Sport
2025.08.31. 12:00

Vuelta: Jay Vine tíz kilométeres szólóval szerezte meg pályafutása tizedik győzelmét

Kerékpár
2025.08.28. 17:26

David Gaudu megtréfálta Pedersent és Vingegaard-t a Vueltán

Kerékpár
2025.08.25. 18:06

Vuelta: feltörték a Visma kamionját, elloptak 18 kerékpárt a harmadik szakasz előtt

Kerékpár
2025.08.25. 12:28

Vuelta: bukás után kicentizett Vingegaard-győzelem a hegyen

Kerékpár
2025.08.24. 18:21
Ezek is érdekelhetik