Kerékpár: „Jó lenne Attilát a dobogón látni” – Vingegaard Valterről

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 12:22
null
Valter Attila (elöl) kivívta dán csapattársa elismerését (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Jumbo-Visma színeiben versenyző Valter Attila a 3. helyen végzett a Gran Camino utolsó előtti, hegyi szakaszán. A verseny után a szakaszgyőztes, valamint az összetettben is éllovas Jonas Vingegaard dicsérő szavakkal nyilatkozott magyar csapattársáról.

„Az utolsó emelkedőn azt mondtam a srácoknak, hogy nyerni akarok. Rohan remekül vezette fel a kaptatót és Attila is mindent beleadott. Minden tökéletesen alakult” – értékelte a szakaszt Jonas Vingegaard, aki ezután külön kitért magyar csapattársára, aki összetettben a negyedik helyen áll.

Már nagyon várom a vasárnapi záró szakaszt. Remélem, képes leszek megtartani az előnyömet. Jó lenne, ha Attila is a dobogón zárna összetettben. Ő jelenleg a negyedik, de a hátránya csekély a jelenlegi harmadikkal szemben” – mondta az istálló honlapjának a dán versenyző.

Legfrissebb hírek

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
13 órája

Hatalmas csata után francia győzelem a Mont Ventoux-n, de jól járt Pogacar is

Kerékpár
2025.07.22. 17:22

Tour: Pogacar a hegyi időfutamon is adott Vingegaard-nak

Kerékpár
2025.07.18. 17:53

A Pireneusokban jöhet Pogacar és Vingegaard csatája

Kerékpár
2025.07.16. 10:26

Tadej Pogacar hódította meg a Mur-de-Bretagne-t

Kerékpár
2025.07.11. 17:11

Evenepoel nyerte meg az időfutamot, de Pogacar is jól járt

Kerékpár
2025.07.09. 18:03

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
2025.07.08. 17:42

Hazai siker a Dauphiné záró napján, Pogacaré az összetett

Kerékpár
2025.06.15. 18:01
Ezek is érdekelhetik