Minden szempontból történelmi volt az idei Grand Tour-szezon

GIRO D'ITALIA – A MAGYAR RAJT VARÁZSA

Időrendi sorrendben haladva az év első háromhetese az olasz volt, május végén Budapestről rajtolva 3410 kilométer alatt jutott el a mezőny Rómeó és Júlia városába, Veronába. Magyar szempontból tekintve: amit a Tour de France és a Vuelta a Espana nem adott meg (hiszen egyiken sem állt rajthoz hazai bringás), azt a Giro d'Italia többszörösen is megadta. Azon felül, hogy három indulónk is volt az olasz körön, a sportszeretők figyelmét biztosan nem, de talán még az átlagemberekét sem kerülte el, hogy az első három versenynapnak hazánk adott otthont. A Hősök terétől Visegrádig vezető táv, a budapesti egyéni időfutam, valamint a Kaposvárt és Balatonfüredet összekötő etap egyrészt örök emlék marad, másrészt fellángoltatták a kerékpársportot. Volt is kikért szorítani: Fetter Erik (EOLO-Kometa), Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) és Valter Attila (Groupama-FDJ) mind a 21 szakaszon rengeteget dolgozott, főleg csapattársai sikerének érdekében. Valter amellett, hogy az FDJ sztársprinterét, Arnaud Démare-t három szakaszgyőzelemhez, egyúttal a gyorsasági pontverseny megnyeréséhez segítette, a 19. szakaszon negyedik lett, és a fiatalok különmeccsében top 10-es eredményt ért el (9.). Más kérdés, hogy miután a 2021-es Girón háromszor is felhúzhatta a rózsaszín trikót, saját elmondása szerint maradt benne hiányérzet az idei szezon után. A Peák, Fetter duó első Grand Tourja volt az olasz, előbbinek egy szakasz-13., utóbbinak a záró szakaszon szerzett 23. hely volt a csúcs, így mind a ketten maradéktalanul elégedettek lehetnek. Összetettben Valter a 35., Fetter a 83., Peák a 110. lett a rajton még 176 tagú mezőnyben. Ami a legjobbakat illeti, Richard Carapaz (Ineos) érezhette magát nyeregben a 14. szakasztól, az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a legnagyobb előnye az összetettben mindössze hét másodperc volt az ausztrál Jay Hindley-vel (Bora) szemben, aki a 20. etapon másfél percet vert a 2019-es győztes ecuadorira, ezzel az utolsó utáni pillanatban kiénekelte a sajtot riválisa szájából – a záró, egyéni időfutamon már nem volt lehetősége ledolgozni ekkora hátrányt.

JAI HINDLEY

A 26 éves ausztrál profi pályafutása 2016-ban kezdődött, de a legnívósabb versenyeken csak két évvel később mutatkozott be, a Sunweb színeiben volt ott a Vueltán. Az áttörést a 2020-as esztendő hozta meg, amikor 39 másodperces hátránnyal második lett összetettben, egyszer tehát már nagyon közel járt az olaszországi diadalhoz. Egy évvel később, már DSM-esként, nem tudta befejezni a versenyt, így a második igazán biztató próbálkozását – immár a Bora-Hansgrohe versenyzőjeként – siker koronázta ebben az évben, amihez egyetlen szakaszgyőzelem elégnek bizonyult.

TOUR DE FRANCE – LEGENDÁS PÁRHARC KOPPENHÁGÁTÓL PÁRIZSIG

A 2022-es Tour de France értékelését érdemes távolabbról kezdeni, egészen pontosan két évvel ezelőttről. A szlovén Tadej Pogacar (UAE Emirates) ugyanis 2020-ban honfitársát, Primoz Roglicot, a Jumbo háromszoros Vuelta-győztesét megelőzve nyert Franciaországban, a következő kiírásban pedig a dán Jonas Vingegaard-t iskolázta le, több mint öt percet verve rá. Olyan dominancia kezdett kirajzolódni, amilyen a Formula–1-ben Lewis Hamiltont vagy a NBA-ben szereplő Golden State Warriorst jellemezte egykor, és ha ekkora fölény alakul ki a vetélytársakkal szemben, az hosszabb távon is hátrányosan hathat a sportág népszerűségére. S ha már hasonlatok: a Tour de France nemcsak egy verseny, hanem „a” verseny, amelynek a kulturális jelentősége is óriási – ami a tenisznek Wimbledon vagy a Formula–1-nek a Monacói Nagydíj, az a bringázásnak a francia háromhetes. Ebből a perspektívából, a nagy képet tekintve is parádés év van mögöttünk, de ami az aszfalton történt, egyenesen a történelemkönyvekben a helye. Valter Attila új csapata, a holland Jumbo-Visma ugyanis elképesztő dominanciát mutatott, elsősorban Jonas Vingegaard-nak és Wout Van Aertnek köszönhetően. A Vingegaard, Pogacar csata pedig új szintre lépett, a dán méltó ellenfele lett a triplázni vágyó szlovénnak, ugyanakkor a nagy rivalizálásban mindketten emberek, heroikus sportemberek maradtak. Több sportszerű jelenet is emlékezetessé tette a három hetet. Például Pogacar a 18. szakasz hegyi lejtmenetében bukott, de a dán megvárta, aztán – már ismét a bringán ülve – lepacsizott a két klasszis, az operatőr pedig, aki hátulról követte a párost, elmondhatja magáról: sportágtörténeti felvételeket készített. A Jumbo végül mindenkit elsöpört, Vingegaard az összetettet (2:43 perces előnnyel) és a hegyi pontversenyt, Van Aert a gyorsasági kategóriát nyerte meg. Nem állítunk valótlant, ha minden idők egyik legjobb Grand Tourjai közé soroljuk a 2022-es francia kört.

JONAS VINGEGAARD

Remco Evenepoelhoz hasonlóan (akiről később még esik szó), Vingegaard is focistának készült, de törékeny testalkata miatt a kerékpározás felé sodorta az élet. 19 éves korában a félprofi ColoQuick csapata igazolta le, ezzel párhuzamosan csapattársa halüzemében csomagolta az uszonyosokat. Utólag sikerei egyik zálogaként tekint erre az időszakra, mondván, rengeteget tanult a kitartásról és a munka értékéről, amit aztán a sportban is tudott kamatoztatni. A Jumbo 2019-ben vetette ki a hálóját rá, viszont Grand Tour-lehetőséget csak a következő évben kapott, és 46. lett a Vueltán – ami ezt követte, azt már ismerjük…

VUELTA A ESPANA – A BELGA CSILLAG FELRAGYOGOTT

A vasárnap véget érő 77. spanyol viadalra sajnos rányomta a bélyegét több kiesés is, emiatt – ha sorrendet akarnánk felállítani az idei Grand Tourok között – a Vuelta lenne a „bronzérmes”. Pedig nem így indult. A hollandiai rajt előtt mindenki Primoz Roglicról beszélt, nem csoda, mivel a szlovén lehetett volna az első, aki sorozatban négy Vueltát nyer. Roglic végül csak egy napig – a negyedik szakaszon aratott győzelme után – viselhette a piros trikót, aztán jött Remco Evenepoel, aki a hatodik etapot követően magához ragadta a kezdeményezést, és jottányit sem engedett belőle. Tegyük hozzá, Roglic óriásit bukott a 17. szakasz hajrájában, és az is nagy szó, hogy az utolsó méterekre még visszaült a nyeregbe, és átgurult a célvonalon. Másnap azonban már nem állt rajthoz, így Evenepoel legnagyobb riválisa kiszállt a meccsből. Pontosan ez történt a gyorsasági és a hegyi pontversenyben is: az előbbi műfajban Jay Vine kényszerült feladni a versenyt szintén baleset miatt – Richard Carapaz (Ineos) profitált belőle –, míg az utóbbiban Mads Pedersen (Trek) ellenfelének, a második és a harmadik szakaszt elsőként záró Sam Benettnek pozitív lett a koronavírustesztje. Evenepoel ettől függetlenül végig korát meghazudtoló kiegyensúlyozottsággal és Roglic hiányában meglepő dominanciával versenyzett, sikere igazából egy pillanatig sem forgott veszélyben – ami azért is nagy szó, mert sokan nem voltak meg­győződve róla, hogy a belga bírni fogja a 2000 méter feletti hegyeket, vagy hogy a harmadik héten is végső győzteshez méltó tempót tud majd menni. Nem csoda, hogy voltak fenntartások, hiszen Grand Touron ugyan indult már korábban, de befejezni nem tudta a 2021-es Girót.

REMCO EVENEPOEL

Ahogy arról már Vingegaard-nál szó volt, a Vuelta győztese is futballal kezdett: az Anderlecht és a PSV Eindhoven korosztályos csapataiban játszott, sőt belga utánpótlás-válogatott is volt. Fizikuma miatt viszont úgy érezte, nem tud igazán érvényesülni, ezért 2017-ben a váltás mellett döntött. Kerékpározni kezdett, amiben apja, Patrick is fontos szerepet játszott, aki maga is hivatásos kerékpáros volt. Profi szerződést 2019-ben kapott a Quick-Steptől, és még ebben az évben magukért beszélő eredményekkel jelezte csapatának, hogy jól döntött. Az Eb időfutamversenyén bronz-, a világbajnokságon ugyanebben a számban ezüstérmet szerzett az elitmezőnyben, noha még bőven indulhatott volna az U23-asok között. Vasárnap 44 éve tartó „böjtnek” vetett véget, ami a belga bringások Grand Tour-elsőségét illeti