A bringakirály Szekeres Béla szerződéscafatot sem kapott Párizsban

A stéher, azaz a motorvezetéses kerékpár koronázatlan királya terézvárosi színekben kezdte karrierjét, mígnem 1928-ban, 19 éves korában lecsapott rá a Postás – és a magyar válogatott is. Budapesten az 1910-es években kezdtek stéherezni, ekkoriban a Millenárison és az újpesti fapályán rendeztek nagy nemzetközi versenyeket, amelyek megtöltötték a lelátókat. A motorvezetéses szám az 1930 évektől a reneszánszát élte, idehaza előbb Szekeres Béla, majd Pataki József volt a legnagyobb sztárja.

Magát a Millenárist, a „Millit” nevéből adódóan az ezredfordulóra építették a transzformátor megszületésénél is bábáskodó Bláthy Ottó Titusz tervei alapján, de az 1896-os pálya még sík volt, modern kerékpározásra később már alkalmatlan. Így aztán az 1928-as budapesti kerékpáros világbajnokság előtt a stadionépítészet két hazai apostola, Hajós Alfréd és Mattyók Aladár tervei alapján 1927-től átalakították, és a következő júniusban át is adták a sporttelep 412 méteres, a kanyarokban 36.6, az egyenesekben 11.6 fokos dőlésszögű, világszínvonalú, Európa legmodernebbnek és leggyorsabbnak számító pályáját, Szekeres Béla második otthonát.

De mi is pontosan a stéherezés? Sokszor ezer köbcentis motorok szélárnyékában, már-már vákuumban haladnak a bringások az oválpályán, 60-80 kilométeres tempóval is, esetenként egy órán keresztül. Az 1992 óta 500 km-es világcsúcstartó, Filutás Árpád szerint például a stéherezés a kerékpársport cirkuszi száma.

„A motorok fülsiketítő dübörgése, a kedvenc versenyzők vad irama, a tragédia közelsége, amit egy defekt, egy géptörés bármelyik pillanatban okozhat, kíváncsi borzongással vonzott hétről hétre ezreket a Millire”– jellemezte a motorvezetéses számot egy cikkében Végh Oszkár.

Szekeres (aki országúton gyakorlatilag nem versenyzett, az nem az ő műfaja volt) az 1928-as világbajnokság sikere után sűrűn hazánkba látogató nemzetközi klasszisoknak is megmutatta kivételes tudását, így az sem volt meglepő, hogy lassan Európában is megtanulták a nevét.

A Sporthírlap 1930. november 8-án kürtölte világgá a hírt, hogy Szekeres Béla Párizsba utazott. Nem akárki, az augusztusi brüsszeli világbajnokság motorvezetéses számának győztese, a német Erich Möller hívta meg, akit a Millenárison többször is megvert.(„Kamerád, gyere ki a télen Párisba. Te tehetséges vagy, mit kínlódsz idehaza, odakünn világhírnév és pénz terem a számodra. Gyere ki, és majd én gondoskodom valami szerződésről”– idézte Möllert Szekeres.)

„A világbajnok nagy jövőt jósolt neki, ha végigjárja Parisban a kerékpározás igazi iskoláját”– írta a lap. Erich Möller (aki a második világháború után a Német Kerékpáros Szövetség elnöke lett) azt is kilátásba helyezte Szekeresnek, hogy szerződést szerez számára, ám a Sporthírlap okkal aggódott, hogy az idehaza kizárólag szabadtéren versenyző Szekeres miképpen él meg a híres Vel'd'Hiv ovális pályáján. (A Vélodrome d'Hiver, a téli velodrom Párizs büszkesége, a franciák első nagy fedett sportcsarnoka egy sor téli sportnak is helyet adott; 1942-től, Franciaország német megszállásától a nácik a zsidó foglyokat zsúfolták benne össze a különböző lágerekbe szállításukig...)

„A magyar kerékpáros sporttársadalom aggodalommal kíséri Szekerest párisi útjában, remélik azonban, hogy a versenyző nagy tehetsége le fogja győzni az eléje tornyosuló nehézségeket”– búcsúzott a Sporthírlap a Párizsba egy Boldizsár nevű masszőr (a későbbi írásokban már „menedzser”) társaságában elinduló Szekerestől.

Két és fél héttel később megtört úr lépett be a Nemzeti Sport szerkesztőségébe. A francia fővárosból csalódottan, természetesen szerződés nélkül hazatérő Szekeres Béla, akiből ömlött a panasz.

Pedig eleinte érthetően rendkívül boldog volt a lehetőség miatt és mert meggyőződhetett arról, hogy„a versenyző-primadonnákról terjesztett gőg és kenyéririgység csak újságírói kitalálás...”Az abban az évben keresett 3000 pengőjéből még megvolt neki 1000, azzal vágott neki a kalandnak.„Mint a kártyás, aki az utolsó lapra tesz fel mindent. De én bíztam a kártyámban. Éreztem, hogy még a fejlődés előttem van, hogy sikerem lesz.”

Nem lett. Pedig annak rendje és módja szerint lejelentkezett a Vel'd'Hivben, ahol Desmaerts pályaigazgató megengedte neki, hogy trenírozhasson a parketten. Ott már világhírességek sora edzett, akik először is megállapították, hogy a Szekeres bringája nem szabályos, mert a nyerge öt centiméterrel beljebb áll, de a tapasztalt Monsieur Requist személyében motorvezetőt azért adtak mellé. Möller viszont nem volt sehol, pedig Szekeres érthetően elsőként vele akart találkozni.

Később aztán találkoztak...„Möller kelletlenül nyújtotta felém a kezét. Nagy, ígérgető, bratyizó kedve helyett most savós, álmos szemekkel nézett rám, szánakozva és zavartan:

– Minek jöttél Párisba, kamerád?

Alig tudtam neki valamit felelni.

És Möller most már kérdezett is:

– Mennyi pénzt hoztál magaddal, kamerád? Mert itt drága ám az élet! Mert itt sok pénzbe kerül ám egy olyan versenyzőnek a lét, akinek nincsen sportalkalma! A világ minden valamit számító versenyzője itt kuksol a pályán és várja, hogy az igazgató – mint valami éhes oroszlánnak – szerződéscafatokat dobjon oda... Nehéz lesz a dolgod, kamerád... Eredménytelen lesz... kamerád!... És kezében tartotta 9000 frankos szerződését és beugrott szép autójába...”

Szekeres elhatározta, hogy nem adja fel, másnap mindent bedobott. Előtte a sportág nagyágyúi tekertek: a két francia menő, Georges Paillard (1929 és később 1932 világbajnoka) és Robert „Toto” Grassin (az 1925-ös aranyérmes), továbbá a német sztárok, Möller és Franz Dederichs.„Mértem a köreiket: 15.2, 14.4. A legjobb Paillard-é, teljes gőzzel: 12.6.”Szekeres remegett az izgatottságtól, amikor a gépére ült, és ötven kört teljesített teljes eksztázisban. Amikor befejezte, odasiettek hozzá az őt ünneplő többiek, akiktől megtudta, hogy 11.6-os köröket is abszolvált.

Möller viszont nem volt sehol... Másnap Szekerest Desmaerts, a nagyfőnök hívatta, igaz, ebben nem volt sok köszönet:„Nagyon sajnálom. Nem tehetek semmit. Sőt a jövőben a tréningekért is fizetni kell majd. Annyira el vagyunk látva versenyzőkkel, hogy Szekeresre nincsen szükségünk. Szekeres magyar és ismeretlen. Mit kezdjünk vele?”

Hősünk természetesen összeomlott:„Elköltöttem nyári keresetemnek utolsó roncsait is és most: itt állok kifosztva – mihez kezdjek?”És pontosan tudta, hogy a féltékeny sztár, Erich Möller fúrta meg további párizsi karrierjét.

„Szekeres hazaérkezett... Ebben a hazaérkezésben van valami tragikus kolorit... valami váratlan, mellbeütő szenzáció... Szekeres hazaérkezett, de nem adta fel a harcot. És bízunk abban, hogy ez a nagy hite egyszer mégiscsak győzelemhez fogja juttatni”– zárta keserű sorait a Nemzeti Sport.

Szekeres még hosszú évtizedekig versenyzett. Negyven felett, 1950-ben is nyert országos bajnoki címet a motorvezetéses számban, amikor már fia, az 1933-as születésű ifjabb Szekeres Béla (a sportsajtóban: Szekeres II) is csapattársa, egyben tanítványa volt a Postásban. És ami édesapjának nem sikerült, azt a fiú megvalósította: filmgyári fővilágosítóként is dolgozó édesapja legnagyobb boldogságára az 1952-es helsinki olimpián a repülőversenyben a szenzációs hatodik helyen végzett.