Vuelta: Wellens nyert szökésből, az éllovas a negyedik lett

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 18:57
null
Tim Wellens négy másodperces előnnyel nyert (Fotó: AFP)
Tim Wellens nyerte meg a Vuelta a Espana ötödik szakaszát szombaton, összetettben változatlanul a címvédő Primoz Roglic áll az élen.

 

Az Huesca és Sabinánigo közötti 184.4 kilométeren két második és egy harmadik kategóriás emelkedő várt a mezőnyre. Az összetett esélyeseit ezúttal nem érdekelte a szakaszsiker, amelyért így három szökevény harcolhatott.

A pályafutása során két Giro d'Italia-szakaszon már nyertes belga Tim Wellens, a francia Guillaume Martin, valamint a Grand Tour-újonc holland Thymen Arensman küzdött a sikerért. A húszéves Arensman az egy kilométeres kapunál indított, ám utolérték, a cél előtti rövid emelkedőn pedig előbb őt, majd Martint is lerázta Wellens. A 29 éves belgának így már a spanyol körversenyről is van etapsikere.

Az esélyesek csoportjában az utolsó néhány száz méteren bukás történt, az összetettben második Dan Martin is benne volt, míg Roglic különidővel előzte meg a mezőnyt, négy másodpercet adva Richard Carapaznak. A viadal honlapja alapján azonban a zsűri – mivel a bukás az utolsó három kilométeren belül történt – az egész főmezőnynek Roglicéval azonos időt ítélt meg, így nem változott az összetett állása.

Vasárnap a Biescas és Aramón Formigal közötti 146.4 kilométer megtétele és hegyi befutó vár a mezőnyre. Eredetileg a Tourmalet lett volna a cél, ám a pandémia miatt a francia hatóságok nem adtak engedélyt határátlépésre. A 75. Vuelta a Espana a tervek szerint november 8-án zárul Madridban.

VUELTA A ESPANA
5. szakasz, Huesca–Sabinánigo, 184.4 km
1. Tim Wellens (belga, Lotto Soudal) 4:19:25 óra
2. Guillaume Martin (francia, Cofidis) 4 mp h.
3. Thymen Arensman (holland, Sunweb) 12 mp h.
4. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 2:13 p h.
...9. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) a. i.
...64. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) a. i.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Roglic 20:52:31 óra
2. Martin 5 mp h.
3. Carapaz 13 mp h.

Legfrissebb hírek

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Vuelta: Joao Almeida fantasztikus teljesítménnyel hódította meg az Anglirut

Kerékpár
2025.09.05. 17:54

Ayuso ismét szökésből győzött a Vueltán

Kerékpár
2025.09.04. 18:38

Hiába a tüntetések, nem lép vissza az Israel a Vueltától

Kerékpár
2025.09.04. 11:29

Elmaradt az ünneplés, nincs győztese a Vuelta baszkföldi szakaszának

Kerékpár
2025.09.03. 18:03

Jay Vine pöttyösben nyerte a szakaszt, Vingegaard visszavette a pirosat a Vueltán

Kerékpár
2025.09.02. 17:31

Kerékpár: Juan Ayuso távozik az UAE-től – hivatalos

Kerékpár
2025.09.01. 20:22

Vingegaard hegyi szólója kevés volt a piros trikóhoz

Kerékpár
2025.08.31. 18:04
Ezek is érdekelhetik