Kerékpár: a volt francia elnök is érintett az Armstrong-ügyben?

Vágólapra másolva!
2012.11.19. 14:15
A tekintélyes francia hetilap, a Le Nouvel Observateur szerint Franciaország korábbi miniszterelnöke, Nicolas Sarkozy is érintett volt Lance Armstrong doppingbotrányában. A lap azt állítja: Sarkozy személyesen gondoskodott róla, hogy a francia doppingellenes bizottság (AFLD) korábbi vezetőjét, Pierre Bordryt leváltsák.

„Armstrong mondta ezt nekem. Azzal dicsekedett, hogy megkérte az elnököt, hogy váltasson le engem. Én persze azonnal válaszokat akartam, de nem kaptam. Megrémültem" – idézi Pierre Bordryt a Le Nouvel Observateur.

A doppingellenes bizottság 2009-ben nagy erőket mozgósított azért, hogy bebizonyítsa: Lance Armstrong doppingolt. A következő évben leváltották az AFLD első emberét, Bordryt.

Sarkozy köztudottan nagy tisztelője volt Armstrongnak, többször fogadta őt az elnöki palotában, az amerikai versenyző 2010-ben pedig egy kerékpárt ajándékozott a korábbi francia miniszterelnöknek.

Legfrissebb hírek

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36

Halálos baleset az osztrák kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2024.07.06. 17:16

Pogacar szakaszt nyert, és közel egyperces előnyt szerzett a Tour de France-on

Kerékpár
2024.07.02. 18:18
Ezek is érdekelhetik