Pogacar szakaszt nyert, és közel egyperces előnyt szerzett a Tour de France-on

Vágólapra másolva!
2024.07.02. 18:18
Tadej Pogacar megnyerte a negyedik szakaszt (Fotó: Getty Images)
A kétszeres győztes Tadej Pogacar egészen kiváló versenyzéssel megnyerte kedden a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny idei első jelentős hegyi szakaszát, amely után az összetettben közel egyperces előnyre tett szert legnagyobb riválisaival szemben.

 

A Pinerolo és Valloire közötti 139.6 kilométeres szakasz első kétharmada kevés izgalmat tartogatott, mert ugyan egy nagyobb boly el tudott szökni a főmezőnytől, de a legjobbak csapatai nem engedték el nagy távolságba a szökevényeket, akiknek kevesebb mint két perc volt csak az előnyük az etap érdemi részének kezdetéig.

Az érdemi részt a legendás Col du Galibier jelentette, amelyre egy nem túl meredek, mégis rendkívül fárasztó, 23 kilométeres út vezetett fel, majd a csúcsról egy 19 kilométeres lejtmenet kanyargott a célig. A kaptató elején a főmezőny nagy része még együtt haladt, majd bő tíz kilométer után az idei Giro d'Italián győztes Tadej Pogacar csapata, az UAE óriási tempóra váltott, a boly pedig gyorsan fogyatkozni kezdett. Az összetett éllovas Richard Carapaz már a csúcs előtt nyolc kilométerrel leszakadt, két kilométerrel később pedig már csupán nyolc kerekest számlált az élen haladók csapata. A nyolcasban Pogacarnak még két segítője maradt, s ők vitték a tempót az utolsó kilométerig. Ott aztán Pogacar megindult, és egyedül Valter Attila csapattársa, a címvédő Jonas Vingegaard tudott vele menni, ám a hegytetőig még ő is kapott hét másodpercet a szlovéntól.

Pogacar ezek után egy pillanatra sem pihent meg, és bátran vágott neki a lejtmenetnek. A kétszeres címvédő Vingegaard – aki április elején a baszk körversenyen nagyot bukott, és hónapokat kihagyott – a lejtő első feléig tartotta a 9-10 másodperces távolságot első számú kihívójával szemben, később azonban lassult, és egy ötfős csoport – benne Remco Evenepoel és Primoz Roglic – beérte, míg a célba Pogacartól közel 40 másodperccel lemaradva érkezett meg az ötödik helyen.

Szerdán a Saint-Jean-de-Maurienne és Saint-Vulbas közötti 177.4 kilométeres szakasz vár a mezőnyre.

111. TOUR DE FRANCE
4. SZAKASZ (Pinerolo–Valloire, 139.6 km)
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 3:46:38 óra
2. Remco Evenepoel (belga, Quick-Step) 35 másodperc hátrány
3. Juan Ayuso (spanyol, UAE) azonos idővel
Az összetett élcsoportja
1. Pogacar 19:06:38 óra
2. Evenepoel 45 mp h.
3. Vingegaard 50 mp h.

 

Legfrissebb hírek

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
8 órája

A Montmartre megtréfálta Pogacart, Van Aert-szólógyőzelem Párizsban

Kerékpár
Tegnap, 20:08

Visma-mestermunka a női Tour nyitányán

Kerékpár
2025.07.26. 20:13

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
2025.07.26. 16:54

Újabb hegyi szakaszt nyert meg Arensman a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.25. 19:00

A bátor O’Connor nyerte meg a Tour legkegyetlenebb szakaszát

Kerékpár
2025.07.24. 17:57

Tömegbukás és Milan-győzelem a szakadó esőben

Kerékpár
2025.07.23. 17:36

Hatalmas csata után francia győzelem a Mont Ventoux-n, de jól járt Pogacar is

Kerékpár
2025.07.22. 17:22
Ezek is érdekelhetik