Kerékpár: Simonyi Ákos jelentheti a rendszerváltást a sportágban

Vágólapra másolva!
2012.02.21. 13:00
Címkék
A Magyar Kerékpársportok Szövetségének (MKSZ) leköszönő elnöksége február 25-ére tisztújító és alapszabály-módosító közgyűlést hívott össze. Az egyik elnökjelölt, dr. Simonyi Ákos és csapata a 2016-os riói olimpiáig, az MKSZ XXI. programban fogalmazta meg célkitűzéseit és stratégiai pontjait, és ha ezeket a szombati közgyűlés elfogadja, az a nemzetközi szövetség elvárásainak is megfelelő, minden szakágat magában foglaló – a sportszakmai irányítást üzleti menedzsmenttel kiegészített – új struktúrát és rendszerváltást hozhat a sportágnak.



Az MKSZ elnöksége a január 16-ai ülésén február 25-ei hatállyal azért mondott le, hogy a jelenlegi szakági szövetségi rendszer megszűnjön, s egy új alapszabály elfogadása és új elnökség megválasztása után a nemzetközi szövetség (UCI) által is elvárt, ernyőszervezet nélküli struktúra jöjjön létre. Az új vezető testület az olimpiai felkészülés figyelembevétele mellett, szeptember 1-ig kívánja kialakítani a több bizottságot magában foglaló új szervezeti struktúrát. Az elképzeléseket az MKSZ XXI. programban fektették le, melyben a finanszírozás kulcsát a sportág eladhatóságában látják.

A program legfőbb céljai a 2016-ig szóló olimpiai ciklus távlatában: legalább 3000 igazolt kerékpárversenyző, legalább 8 fős magyar kerékpárcsapat a 2016-os nyári játékokon, legalább 100 millió forint szövetségi és 500 millió forint egyesületi finanszírozás, a versenyek színvonalának, számának, látogatottságának és (el)ismertségének emelése, az infrastruktúra fejlesztése, a kerékpározás szabályainak kedvezőbbé tétele a sportolni vágyók számára, valamint adókedvezmények elérése a kerékpársporttal kapcsolatos költekezések esetére. A célok eléréséhez az MKSZ XXI. program három stratégiai pontból – egység és összefogás, menedzsment szemléletű sportágirányítás és magas színvonalú sportszakma – indul ki. Az egyszövetségi rendszeren belül, a kerékpársport magyar viszonyait és a nemzetközi szövetség (UCI) struktúráját követve országúti, pálya, olimpiai-krossz és lejtős hegyikerékpár, terep (ciklo-krossz), bmx, triál, terem, para és szabadidős szakági bontásban valósulna meg a működés.

A leköszönő elnök személye folytonosságot és hitelességet jelenthetne az új grémiumban. A programozó matematikus végzettségű Sipiczki Róbert egy évtizede forgalmazóként és ügyvezetőként dolgozik a kerékpáros szakmában, 2004 tavaszától a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség, 2009 tavaszától a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke.

„A kettős elnöki megbízatás meglehetősen nagy terhet rótt rám a munkám mellett, de ugyanakkor számtalan tanulsággal is szolgált. Mindezek vezettek arra, hogy a hazai kerékpársport szövetségi rendszerének megváltoztatására tegyek indítványt, amelyről a 2012. február 25-ei közgyűlés lesz hivatott dönteni. Őszintén hiszek abban, hogy a változás a sportág fejlődését és előrelépését szolgálja. A megújuló szövetség elnöki posztjára nem pályázom, arra jelölést nem fogadok el; amennyiben a közgyűlés bizalmat szavaz nekem, kész vagyok a leendő elnökség munkájában részt venni" – fejti ki a bemutatkozó anyagában.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
20 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
47 perce

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
1 órája

Nádas Bence: Jó formában az ember kívánja, hogy végre fájjon

Kajak-kenu
1 órája

Szavazzon, ki nyerje meg a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
1 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Csatárral erősít a Milan; nagy bejelentések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik