Kerékpár: Alberto Contadort 135 kiló mézzel jutalmazták

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.01.08. 06:56
Címkék
Nem kevesebb mint 135 kiló mézet kapott Alberto Contador, a háromszoros Tour de France-győztes országúti kerékpáros egy spanyol agrárkereskedelmi cégtől.

A szokatlan promóciós eseményen a bringás ajándékát sajátos „mézes matematikával″ állították össze: az összmérlegbe a saját – 64 kilós – testsúlyán kívül a három legnagyobb kerékpáros körversenyen, az általa már egyaránt megnyert Tour de France-on, Giro d'Italián és Vuelta a Espanán használt biciklik súlya számított bele.

Hogy mennyire bizonyul majd valóban édes ajándéknak a kapott méz, az e hónap második felében derül ki, amikor is Contador doppingügyében ítéletet hirdet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). A spanyol kerekes 2010-ben lebukott a Touron, szervezetében klenbuterol nyomaira bukkantak. Először felfüggesztették versenyzői engedélyét, majd hazája szövetsége felmentette, de az ítélet ellen a nemzetközi szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is fellebbezett a CAS-nál, amely novemberben tartott meghallgatást az ügyben. A versenyző ártatlannak vallja magát, elmondása szerint fertőzött hús miatt akadt fenn a vizsgálaton.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
4 perce

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
10 perce

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
29 perce

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
33 perce

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
59 perce

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
1 órája

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik