Kerékpár: Mark Cavendish a brit Team Skyban folytatja pályafutását

Vágólapra másolva!
2011.10.11. 18:26
null
Cavendish a következő idénytől a Team Sky mezében szerepel (Fotó: Action Images)
Címkék
A világbajnok kerékpáros Mark Cavendish bejelentette, hogy a következő szezontól a brit Team Sky (BSkyB) csapatában folytatja pályafutását.

 

A világ egyik legjobb sprinterének tartott 26 éves brit versenyző az elmúlt években az idén a megszűnés sorsára jutó HTC-Highroad (korábban Team Columbia) együttesét erősítette.

„Bízok benne, hogy sikereket érhetek el a skyos srácokkal, és a célom, hogy szakaszgyőzelmek mellett a zöld trikót is megszerezzem a következő Tour de France-on” – nyilatkozta a kerékpáros.

A Team Sky csapatvezetője, Bradley Wiggins honfitársa energiáját és szenvedélyét dicsérte a „bemutatkozóul”. „Azt hiszem, mindenkivel beszéltem a csapatban, és állítom, mindannyian nagyon boldogok vagyunk, hogy Cav csatlakozik hozzánk – mondta Wiggins. – Ő a legjobb sprinter a világon, az energiája és a szenvedélye már-már fertőző. A Team Sky nagyszerű évet tudhat maga mögött, és Mark leigazolása aláhúzza szándékainkat az előttünk álló évekre.”

Cavendish kiváló formát mutatott ebben a szezonban: Koppenhágában megnyerte az országúti világbajnokság mezőnyversenyét. A brit kerekes pályafutása során nemcsak a vb-n alkotott kiemelkedőt, ugyanis a HTC-Highroad színeiben az elmúlt négy év mindegyikében egyaránt öt szakaszon győzött a Touron, idén ráadásul megnyerte a Tour-mezőnypontverseny győztesének járó zöld trikót is.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
2 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
3 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
3 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
3 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
3 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
4 órája
Ezek is érdekelhetik