Hegyikerékpár: Zánkán három éven belül 24 órás vébét rendeznének

Vágólapra másolva!
2011.07.22. 09:55
Címkék
Most hétvégén, Zánkán rendezik a 24 órás hegyikerékpáros váltóversenyt, amelyre a Sportaktív SE szervezői félezer versenyzőt várnak. Az új helyszín annyira megfelelő a viadal megrendezéséhez, hogy Harangvölgyi András három éven belül akár világbajnokságot rendezne.

Az idei viadalnak a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum 28 hektáros erdős része ad otthont július 23-án és 24-én. Eddig mintegy négyszázan regisztráltak, köztük a hatfős csapatok mellett egy kínai versenyző a szóló kategóriában illetve egy egykerekűs – annak ellenére, hogy Miskolcon épp az EUC Európa-bajnokságukat rendezik – és jó néhány duó.

A tavalyi győztes csapat, az Euro-One Cube PRO MTB Team ezúttal a nemzetközi olimpiai krossz viadalokra való felkészülés miatt nem tudja megvédeni címüket, ezért többesélyes a verseny, amelyen óriási küzdelem várható. Azok a versenyzők, akik a dobogó legfelső fokán végeznek, Trans Hungária Maraton egyéni nevezést nyernek. A 24 órás verseny rajtjára július 23-án, szombaton délben, a befutóra vasárnap délben kerül sor.

„A pálya állapota az esőzések ellenére rendben van. Hetven százalékban teljesen kötött, egy több éve kialakított stabil erdei talaj a nyomvonal, régi kövezett, murvás altalajjal, szélén fűsávval. A többi rész is füves, a nyomvonal száz méter aszfaltot foglal magában. A váltózónát árnyékos fasorban alakítottuk ki. Néhány hete itt Zánkán nemzetközi fogathajtó-versenyt rendeztek, még vizes árokkal is találkozhatunk, az öt kilométeres pályánk nyomvonala néhol a lovas viadaléval egyezik. A terület olyannyira megfelel egy ilyen váltóversenynek, hogy három éven belül huszonnégy órás világbajnokságot szándékozom rendezni rajta" – mondta Harangvölgyi András főszervező.

Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
38 perce

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
41 perce

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
1 órája

Korábbi Bundesliga-játékos lett a luxemburgi válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
1 órája

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
1 órája

Talmácsi Gábor tiszteletkört motorozik a magyar MotoGP-futam előtt

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: kikapott a nyolcaddöntőben az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik