Hazai aszfalton lehet pontot szerezni

Vágólapra másolva!
2011.07.22. 22:24
null
Djamolidine Abdoujaparov az 1996-os Tour de France<br />14. szakaszának utolsó méterein (Fotó: Action Images)
Címkék
Két 1.2-es kategóriájú kerékpárversenyre kerül sor a hétvégén Magyarországon. A korábbi Tour de Hongrie, illetve a Central European Tour folytatásaként/helyett a Szerencs–Miskolc és az Isaszeg–Budapest viadalt rendezik.

Az előzetes nevezési lista alapján huszonkét csapat részvételével rendezik meg a hétvégi UCI-kategóriás viadalokat, amelyeken a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) által kötelező pénzdíjaknál is fontosabb, hogy a két nap alatt összesen 250 kvalifikációs pontot lehet szerezni, s ha ebből csak 50-100 között szereznénk, az egy kvóta már elérhető közelségbe kerülnek, de a kettő is elképzelhető lenne.

A Central European Tour mezőnye szombaton Szerencsről Miskolcra teker egy 157 kilométeres verseny keretén belül, vasárnap pedig Pest megye és Budapest lesz a viadal központja. A kerekesek a második napon Isaszegről rajtolnak, Dunakeszi felől érkeznek a fővárosba, elhaladnak a Parlamentnél, és a Népfürdő utcában lesz a befutó, a táv 135 km.

A Central European Touron részt vesz a legmagasabb szinten jegyzett magyar csapat, az Ora Hotels-Carrera, amely ezúttal csak magyar bringásokkal áll fel – a tervek szerint Bernárd Bendegúz, Cziráki István, Lovassy Krisztián, Puskás Dávid, Simon Péter és Stubán Ferenc rajtol –, de emellett indul egy magyar válogatott (Arany Gábor, Csomor Zoltán, Fejes Gábor, Ivanics Gergely, Kiskó Gábor, Palotai Péter) sor is, sőt indul további négy hazai istálló, a ProTour-csapat Katyusa fiókcsapata, valamint a környező országok UCI-kategóriás gárdái.

A két egynapos versenyen tiszteletét teszik egy korábbi kiválóság is, a pénteken hazánkba érkező üzbég Djamolidine Abdoujaparov, aki 1991-ben, 1993-ban és 1994-en is hazavihette a Tour de France-ról a legjobb sprinternek járó zöld trikót.

CENTRAL EUROPEAN TOUR
SZOMBAT
Miskolc Nagydíj (157 km). Szerencs – Ond – Rátka – Tállya – Abaújszántó – Abaújkér – Gibárt – Encs – Forró – Fancsal – Baktakék – Abaújlak – Gadna – Felsővadász – Kupa – Tomor – Lak – Hegymeg – Damak – Edelény – Szendrőlád – Szendrő – Szuhogy – Rudabánya – Ormosbánya – Izsófalva – Szuhakálló – Múcsony – Edelény – Borsodszirák – Boldva – Sajósenye – Sajóvámos – Szirmabesenyő – Miskolc (Erzsébet tér)
Rajt: Szerencs, 12.50
VASÁRNAP
Budapest Nagydíj (135 km). Isaszeg – Dányszentlászló – Dány – Dányszentegyed – Kóka – Tóalmás – Zsámbok – Vácszentlászló – Valkó – Gödöllő – Aszód – Galgamácsa – Vácegres – Erdőkertes – Veresegyház – Csomád – Fót – Dunakeszi – Budapest – Erste Torony (Népfürdő u.) – Parlament – Erste Torony (Népfürdő u.)
Rajt: Isaszeg, 11
Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
38 perce

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
41 perce

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
1 órája

Korábbi Bundesliga-játékos lett a luxemburgi válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
1 órája

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
1 órája

Talmácsi Gábor tiszteletkört motorozik a magyar MotoGP-futam előtt

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: kikapott a nyolcaddöntőben az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik