Végül mégis a sprinterek döntöttek a szakaszgyőzelemről

Vágólapra másolva!
2008.07.06. 17:39
Címkék
A francia körverseny második szakaszán is feljegyezhettünk egy sikertelen szökést, majd a lassan de biztosan emelkedő befutónál úgy tűnt, Fabian Cancellara győzhet, de végül érkezett Thor Hushovd, és ő nyerte meg a második etapot.
Hushovd (balra) "nyelvbedobással" győzött
Fotó: Reuters
Hushovd (balra) "nyelvbedobással" győzött
Hushovd (balra) "nyelvbedobással" győzött
Fotó: Reuters
Hushovd (balra) "nyelvbedobással" győzött

Szombati bukása után kérdéses volt az előző évi pöttyös trikós, kolumbiai Maurico Soler rajthoz állása. A Barloworld versenyzőjénél még a röntgenfelvételek után sem tudták egyértelműen megállapítani, hogy eltörött-e a csuklója vagy sem, végül a kerekes folytatta a Tourt, de a vasárnapi sík szakaszon is időhátrányba került, s kérdéses végigszenvedi a versenyt, vagy végül feladja.

Az Auray és Saint-Brieuc közötti etapon 164.5 kilométer várt a 179 fős mezőnyre. Már a rajtot követően sokan próbálkoztak szökéssel, de egy ideig rendre leszerelte ezeket a főmezőny, végül az első hegyi hajránál (23.5 kilométernél) lépett meg Thomas Voeckler és Sylvain Chavanel. Voeckler a szökések egyik nagy mestere, egyértelmű volt, azért ilyen aktív a második etapon is, hogy néhány pontot gyűjtsön a hegyi pontversenyben, amellyel még őrizhetné a pöttyös trikót.

Később Voeckler és Chavanel kettőse mögé zárkózott fel Christophe Moreau, illetve David Lelay, majd 57 kilométerrel a befutó előtt összeállt a kvartett, de ez sem volt elég ahhoz, hogy célba érjenek. A mezőny egyre fokozta a tempót, majd befogta a szökevényeket.

Mivel a befutó előtti kilométereken ezúttal is emelkedett az út, nem volt egyértelmű, hogy a sprinterek tarolhatnak. Bő egy kilométerrel a cél előtt, Fabian Cancellara lőtt ki a bolyból, őt előbb Filippo Pozzato fogta be, majd érkeztek a sprinterek, akik közül a norvég Thor Hushovd volt a leggyorsabb.

Összetettben továbbra is a spanyol Alejandro Valverde vezet, a zöld trikót azonban elvette tőle a luxemburgi Kim Kirchen.

95. TOUR DE FRANCE

2. szakasz. Auray–Saint-Brieuc (164.5 km): 1. Thor Hushovd (norvég, Crédit Agricole) 3:45:13, 2. Kirchen (luxemburgi, Team Columbia) azonos idővel, 3. Ciolek (német, Team Columbia) a. i., …12. Valverde (spanyol, Caisse d'Epargne) a. i.
Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Alejandro Valverde 8:21:20, 2. Kirchen 1 másodperc hátrány, 3. Freire Gomez (spanyol, Rabobank) 1 mp h.
A gyorsasági pontversenyen: 1. (zöld trikóban) Kim Kirchen 54 pont, 2. Valverde 49, 3. Hushovd 46.
A hegyi pontversenyben: 1. (pöttyös trikóban) Thomas Voeckler (francia, Bouygues Telecom) 19, 2. Chavanel (francia, Cofidis) 11, 3. Schröder (német, Milram) 9.
A legjobb huszonöt éven aluli versenyző: 1. (fehér trikóban) Riccardo Ricco (olasz, Saunier Duval) 8:21:21, 2. A. Schleck (luxemburgi, CSC Saxo Bank) 6 mp h., 3. Trofimov (orosz, Bouygues Telecom) a. i.
A csapatversenyben: 1. Caisse d'Epargne 25:04:08, 2. Team Columbia 7 mp h., 3. CSC Saxo Bank a. i.
Következik: 3. szakasz (Saint-Malo–Nates, 208 km)
Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
8 perce

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
11 perce

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
32 perce

Korábbi Bundesliga-játékos lett a luxemburgi válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Minden más foci
47 perce

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
50 perce

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
1 órája

Talmácsi Gábor tiszteletkört motorozik a magyar MotoGP-futam előtt

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: kikapott a nyolcaddöntőben az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik