Sportlegendák a marcipánbirodalomban

– Honnan az ötlet, hogy Puskás Ferenc marcipánból megformált szobrával gazdagodjon Szamos Múzeum gyűjteménye?
– Idén harmincéves a szentendrei múzeumunk, s a vele szemben található cukrászdánk emeleti termének nemigen találtuk eddig a valódi rendeltetését – mondja Kelényi Szamos Gabriella üzletasszony, a Szamos Marcipán tulajdonosa. – Töprengtünk rajta, mihez kezdhetnénk vele. Szentendréről tudni kell, hogy az ott élők reggel munkába mennek, sokan a fővárosban dolgoznak, és csak este térnek haza, addigra a múzeum már bezár. Alkalomszerűen persze voltak rendezvényeink a Klimt-teremben – Karinthy Ferenc Dunakanyar című darabját például Szinetár Dóra és Makranczi Zalán játszotta el –, s a színi előadás kapcsán úgy döntöttem, mindenképpen kulturális teret szeretnék kialakítani az emeleti helyiségből. Marketinges munkatársam fejéből pattant ki az ötlet, hogy ha már van Michael Jackson-szobra a marcipánmúzeumnak, miért ne dobhatnánk fel a gyűjteményt egy magyar hírességgel. S mivel éppen a futball Európa-bajnokság előtt álltunk, azonnal Puskás Ferencet javasolta, s ezzel a szívemből szólt. Miután az elmúlt harminc évben kinőttük a múzeumot, Puskás már az új kiállítási helyszínünkre, a funkcióját végre megtaláló Klimt-terembe került.

– Mi volt ennyire vonzó Puskásban?
– A múlt század ötvenes éveinek elején kicsi lányként édesapám már magával vitt a budafoki városháza előtti füves parkba, ahol köztéri hangszórókon lehetett hallgatni Szepesi György meccsközvetítéseit. Mi, gyerekek jókat játszottunk, a papa pedig a fűbe heveredve követte a mérkőzéseket. Szepesi hangja, ahogy azt kiáltja a mikrofonba, „Puskás lő, góóól!”, egy életre megragadt bennem. Ha játék közben belerúgtam egy labdába, vagy az utcán odébb rúgtam egy követ, automatikusan én is elkiáltottam magam: „Puskás lő, góóól!” Apám a Ferencvárosnak drukkolt, de a válogatottért is rajongott, abban az időben a férfiak közt a futball volt az egyik fő beszédtéma. A papa Fradi-rajongása rám is átragadt, és nyolcadikos koromban, 1963-ban elkezdtem egy füzetbe gyűjteni az FTC-ről és a válogatottról szóló újságcikkeket. Rendes ragasztóra nem volt pénzem, csirizzel illesztettem be a kivágásokat a Népsportból és a barna színű Képes Sportból. A gyűjtemény az akkori csapat tablójával kezdődik, egy-két játékostól aláírást is sikerült szereznem. Néhány saját bejegyzésem is született, sajnos a tinta az évtizedek során itt-ott elmosódott, már nem minden olvasható. A kedvencem Albert Flórián volt, akibe nagyon sok korombeli lány szerelmes volt.

– Nem vetődött fel, hogy a marcipánhőst Albert Flóriánról mintázzák meg?
– Albert legendás labdarúgó, máig az egyetlen aranylabdásunk, ám a magyar futballt szerte a világban Puskás Ferenccel azonosítják. Én például neki köszönhetem a lakásunk egyik gyönyörű függönyét.

– Puskásnak?
– Harminchárom éves a történet, azért emlékszem ilyen pontosan a dátumra, mert akkoriban építkeztünk. Görögországban nyaraltunk, és egy pici falu egyik boltjában álomszép, kézzel hímzett anyagra bukkantam. Méregdrágán kínálta az idős férfi árus, és noha megérte az árát, annyit nem tudtam volna érte adni, ezért hosszas alkudozásba kezdtem. A férjem már kérlelt, menjünk tovább, úgysem sikerül megegyezni. Szomorúan lemondtam a vásárlásról, amikor az árus – csalódottságomat látva – megkérdezte, honnan jöttünk. Magyarországról, feleltem, mire a kereskedő rávágta, „Puskás!”, és odaadta leárazva az anyagot. Azóta, ha otthon rápillantok a függönyre, mindig eszembe jut, hogy a lakásunknak ezt az ékességét Puskás Ferencnek köszönhetem. Visszatérve a marcipánszoborra: nem volt sok idő az elkészítésére az Eb rajtjáig, de sikerült.

– Mennyit dolgozott rajta az alkotó?
– Kimmelné Izsák Tünde munkája a szobor, 304 munkaóra alatt készült el 18 kiló marcipán és kókusz felhasználásával. Rutinos alkotóról beszélünk, a már említett Michael Jackson-szobor elkészítésében is közreműködött az énekes 1994-es magyarországi látogatása alkalmából. A nagy magyarok arcképcsarnokában mások mellett már ott van Szent István, Rákóczi Ferenc, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos és Deák Ferenc is.

– Bővülhet a gyűjtemény további sportlegendáinkkal?
– Polgár Juditnak van egy Sakkpalota elnevezésű, iskolásoknak szóló képességfejlesztő, a logikus és kreatív gondolkodást elősegítő programja. A sakkpalotának elkészült a marcipán változata, már átvittük a Klimt-terembe. S hogy pontosan érthető legyen, miről is van szó, a falra felkerül a Judit pályafutását, munkásságát bemutató tabló is. Ugyanezt tervezzük a Rubik-kocka esetében, és így lépésről lépésre feltöltjük ezt a helyiséget is.

– Gyaníthatóan nem véletlen a sportágválasztás.
– Az édesapám, Szamos Mátyás volt cégünk alapítója. Egy dán cukrásztól tanulta meg a marcipánrózsa elkészítését. Napközben egy állami vállalatnál dolgozott, délután és éjszaka marcipánt készített. Innen indult a cégünk, jelenleg huszonegy cukrászdánk, öt termelő üzemünk és félezer munkatársunk van. A fő exportpiacunk Ausztria és Németország, de ahol vannak a világban magyar közösségek, ott vannak magyar boltok, és elvárják, hogy legyen Szamos szaloncukor is a pultban. A papa szenvedélyesen szeretett sakkozni. Élete utolsó szakaszában a szívproblémái miatt sajnos sok időt töltött kórházban. Már elég rossz állapotban volt, s egy alkalommal, amikor mentem meglátogatni, üresen találtam az ágyát. Elképzelhető, mit éltem át. Szerencsére jött az osztályos orvos, aki megnyugtatott: nincs semmi baj, a papa talált egy partnert, a folyosó végén sakkozik. A lépéseket én is megtanultam, az unokáimmal szoktam is játszani. Amikor 2016-ban Polgár Judit megrendezte a sakkvilágfesztivált, örömmel támogattam a rendezvényt.

– Honnan az ismeretségük?
– A fiaim és a Polgár lányok nagyjából egyidősek. A gyerekek kedvéért feladtam a matematika-fizika szakos tanári állásomat, hogy az iskola után pluszban foglalkozhassak velük. Hallottam Polgár Lászlóról, aki sajátos utat választva tanította a lányait, és nevelt a három nővérből profi sakkozót. Nekem nem voltak hasonló terveim, de figyeltem a róla szóló híreket, szimpatikus volt. A papa pedig a lányok sportkarrierjét követte, s amikor az említett világfesztivál kapcsán Polgár Judit megkeresett, azonnal igent mondtam. Marcipánból készítettük el a sakkfigurákat, ezekkel játszottak a résztvevők, s miután leütöttek egy bábut, meg lehetett enni. Ahol most beszélgetünk, a svábhegyi Szamos Szépkilátás Cukrászdában is rendeztünk már sakkszimultánt, a szerencsések Krizsán Edith nemzetközi nagymesterrel mérhették össze a tudásukat.

– A sportnál szélesebb a támogatotti körük.
– A Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész, Balázs János 2016-ban hívta életre a Cziffra György Fesztivált – a példaképének tekintett művész szellemi és zenei örökségét ápolandó. Az ő ötlete volt, hogy a MOM Kulturális Központban megrendezett négynapos fesztiválnak legyen gasztronómia vonatkozása, szerepeljen a kínálatban Cziffrára emlékeztető sütemény is. Én olyan kávéházi desszertre gondoltam, amely bekerülhet a Szamos-cukrászdák kínálatába is, ezzel is emlékezve a művészre, aki kávéházakban zongorázott, hogy eltarthassa a családját. Rumos piskótát készítettünk, a tetején fehér, zongorabillentyűre emlékeztető csokiréteggel. A desszert apropóján kezdtem el tanulmányozni Cziffra György élettörténetét, s azóta feladatomnak tartom a népszerűsítését, illetve az örökségét ápoló Balázs János projektjeinek támogatását. Férjem, Kelényi Gyula szavait idézném 2016-ból: „Túl kellett lépnünk az eddigi ad hoc szponzorációs gyakorlaton – szociális otthonoknak marcipánt, rongyrázós rendezvényeknek molinóért bonbont… Valódi értékek létrehozását segítjük, amit én nem szponzorációnak, hanem mecenatúrának neveznék.” Ehhez tartom magam.

– A Szamos az egyik legismertebb magyarországi családi vállalkozás: édesapja alapította, az addigi kisüzemi keretek közül kilépve az ön és a férje nevéhez fűződik a cukrászdahálózat kiépítése, és ma már a két fia és a két menye is a cégnél dolgozik. Az erősen változó gazdasági környezetben mi a talpon maradásuk titka?
– Ez olyan szakterület, amelyen nemigen lehet meggazdagodni, viszont nagyon sokat kell dolgozni. Voltak érdeklődők, akik megvették volna a céget, ám amikor bepillantottak a színfalak mögé, visszakoztak. Férjem – akinek a vitorlázórepülés volt a hobbija – nem sokkal a halála előtt mondta: mi nem azért foglalkoztunk a vállalkozással, hogy vagyonokat keressünk, hanem azért, hogy minden családtagnak olyan munkahelye legyen, ahol megvalósíthatja önmagát. A sógornőm főkönyvelő volt, én az arculatfejlesztéssel foglalkozom, a fiaim a termelést, a marketinget irányítják. Egy fontos szempontot sohasem tévesztünk szem elől: nincs bal- és nincs jobboldali krémes, a krémes mindenkié…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. július 20-ai lapszámában jelent meg.)