Óceánjáróval egy letűnt világba – bemutatjuk Tóth Potya István hagyatékát, 1. rész

Páratlan futballtörténeti kincseket rejt Tóth Potya István évtizedeken át féltve őrzött gyűjteménye, amelybe a következő hetekben a klasszis edző unokájának, Tóth Istvánnak köszönhetően mi is betekintést nyerhetünk. Az 1891-ben született sportember egyike azoknak a korszakos egyéniségeknek, akiknek hatását, jelentőségét sokáig méltatlan feledés borította. Pedig a tragikus sorsú futballista és edző dicsőséglistája nem rövid. A magyar válogatottban 19-szer szerepelt, az FTC csatáraként 1913-ban és 1922-ben Magyar Kupa-nyertes, 1913-ban és 1926-ban bajnok lett. Utóbbi évben már játékos-edzőként, megkezdve az Üllői úton trénerként elért hároméves aranysorozatát, amelyet 1927-ben és 1928-ban Magyar Kupa-, 1928-ban Közép-európai Kupa-győzelemmel egészített ki. Bajnokságot nyert Újpesten is 1933-ban. A harmincas években Olaszországban szintén elismerték a munkáját, több időszakban dolgozott a Triestina és az Internazionale edzőjeként. A második világháború során részt vett a titkos ellenállási mozgalomban, 1944 decemberében letartóztatták, 1945 februárjában – többek között Kertész Géza edzővel együtt – kivégezte a Gestapo.
Összeállításunk első részében a Ferencvároshoz kötődő edzői korszak fotóiból mutatunk be néhányat, a csapat egyiptomi, illetve dél-amerikai túrájára összpontosítva. Az 1929. június elejétől három hónapon át tartó brazíliai, uruguayi, argentínai kirándulásról maga Tóth Potya István tájékoztatta a Nemzeti Sporton keresztül az itthoni közvéleményt. Az 1927. december végén, Görögországon át Afrikába induló együttes útjáról, így viharos hajókalandjáról Pluhár István tudósított a sportlapnak:      

„Most irtózatos üvöltéssel, vijjogással még hatalmasabb roham jön. A hajó szinte oldalra dől s korlátba kapaszkodunk valamennyien, hogy helyünkön maradhassunk. Potyát, aki nem messze ül tőlem őrhelyén, odébb löki néhány lépéssel a hajó hintázása. Aggodalmasan nézünk össze. – Ennek már fele sem tréfa – mondja. (…) Csak gubbasztok tovább és nézem ezt a félelmetesen fenséges látványt. Fent iszonyú kavargással járnak a felhők, lent roppant hullámok birkóznak egymással és a látóhatár szélén ellenkező irányba halad egy hajó. (…) Megint valami hatalmas hullám kap el bennünket. Potyát odébb löki a nagy ingás székestől, nekem meg a nyakamba zúdul a bősz hullámnak a hajón átcsapó taraja.”

Egyiptomban három hét alatt nyolc mérkőzést játszott a Ferencváros, a Kairó válogatottja elleni, 1927. december 30-án vívott összecsapásról (1:1) olvassuk Pluhártól:      „Köröskörül, mint valami csodás virágfüzér, tarkállik a nézők erdeje. Minden fejen fez piroslik, mintha pipacsok ringanának, mozognának körül. S alattuk a ruhák keleti tarkasága. A sötét polgári ruha mellett a fehér, arab talár, amit zöld és kék színek tarkáznak. Köztük a rendőrök, katonák kék ruhája képviseli a nyugalmas, enyhítő színeket. (…) A félidő perceit a zene tölti ki. Olyan lágy, buja melódiákat fúj a rezesbanda, melyek oly jól illenek ehhez a csodás környezethez. A tarka nézőtér mögött a Nílus partja zöldell. Pálmák és ciprusok bókolnak előttünk és az élénk zöld szín, mely mindenfelől körülvesz. (…) Amint hölgyek után kutatok, felfedezek egy kis tribünt a pálya egyik sarkánál, amelyen csak nők ülnek. Szőnyegsátor borul föléjük és csak a pálya felé van kilátásuk. De az ülőhelyek előtt is úgy van megoldva a kilátás, hogy jóformán csupán a szemük látszik ki. Ez a háremhölgyek páholya, ahova férfi nem közeledhet. Külön bejárat vezet ehhez és csak az élénk, kiváncsi szemek villognak le a pályára és át a túlsó oldalra, ahol viszont a férfiak tribünje van.”