Guardiola lélekben már csomagolt – íme, a 2000-es Európa-bajnokság legjobb mérkőzése!

Hogyan jött létre a randevú?

A spanyolok könnyedén jutottak ki a tornára, Izraelt, Ausztriát, Ciprust és San Marinót utasították maguk mögé a selejtezőben, a jugoszlávok viszont hatalmas csatát vívtak az írekkel és a horvátokkal, egy, illetve két ponttal előzték csak meg őket (a csoportban volt még Macedónia és Málta). Az Eb-t aztán mindketten gyengén kezdték a C-csoportban: a spanyolok kikaptak 1–0-ra Norvégiától, a „jugók” csak 3–3-at játszottak Szlovéniával. A spanyolok aztán Szlovénia (2–1), a jugoszlávok Norvégia ellen (1–0) javítottak. Az utolsó kör előtt így állt a csoport: 1. Jugoszlávia 4 pont, 2. Spanyolország 3 (2–2), 3. Norvégia 3 (1–1), 4. Szlovénia 1. Még mindegyik csapat továbbjuthatott, és mindegyik kieshetett.

Kinek állt a zászló?

A spanyol táborban nagyobb volt a stressz, a meccs előtt José Antonio Camacho szövetségi kapitány és Santiago Canizares kapus vehemensen oktatta ki a spanyol újságírókat, akik számon kérték az első két meccset a csapaton. A jugoszlávok sem voltak még páholyban, de a spanyolokon jóval nagyobb volt a nyomás, mivel a két évvel korábbi vb-n kiestek a csoportból, még egy ilyen fiaskó nem fért volna bele, márpedig sejthető volt, hogy az ibériaiakon csak a győzelem segíthet. Vujadin Boskov, a „plávik” szövetségi kapitánya a meccs előtt kijelentette: „A spanyolok maguk is tudják, hogy az eddigi teljesítményük alapján már nem tartoznak az Eb esélyesei közé, sőt, Jugoszlávia ellen sem ők a favoritok.”

Kik voltak a sztárok?

Azért is hervasztó volt a spanyolok addigi szenvedése, mert tele voltak klasszisokkal. Abban az évben három spanyol csapat volt a Bajnokok Ligájában a legjobb négy között, Real Madrid–Valencia döntőt rendeztek, így mindenki sokkal többet várt Raúltól, Fernando Morientestől, Gaizka Mendietától, Pep Guardiolától és a többiektől. De a jugoszláv keretben sem kutyaütők voltak, világklasszisnak számított Predrag Mijatovics, Dejan Sztankovics, Szinisa Mihajlovics, Szavo Milosevics, és bár már az idősebbek közé tartozott, ide sorolható Dragan Sztojkovics és Vladimir Jugovics is.

Mit húztak az edzők?

Mindkét fél 4–4–2 felállásban játszott végig az Eb-n, ebbe nem is nyúltak bele az edzők, de az első két meccs teljesítményét érő kritikák után Camacho igencsak felforgatta együttesét, az előző mérkőzést a cserepadon kezdők közül Frant, Pacót, Sergit és Iván Helguerát is csatába küldte. És természetesen az első találkozón óriásit hibázó José Molina sem került vissza a kapuba, ismét Santiago Canizares védett.

Mi volt a dramaturgia?

Mivel a spanyoloknak csak a győzelem ért valamit, ők támadtak többet. A 30. percben mégis a jugoszlávok szereztek vezetést Szavo Milosevics hatméteres fejesével. Kilenc perccel később Alfonso Pérez egyenlített 11 méterről. A fordulás után hat perccel visszavették az előnyt déli szomszédaink, Dejan Govedarica lőtt hatalmas gólt 16 méterről, a lécről vágódott a labda a hálóba. Hasonlóan nagy gólt vágott a következő percben Pedro Munitis, aki 15 méterről ballal bombázott a jobb felső sarokba. Munitist aztán tíz perccel később akasztotta Szlavisa Jokanovics, akit kiállítottak, így 2–2-nél az utolsó fél órára emberelőnybe került a Camacho-csapat. Mégis a jugoszlávok találtak be negyedórával a vége előtt, Szlobodan Komljenovics révén. Akkoriban hihetetlennek tetsző hat percet hosszabbított Gilles Veissiére játékvezető, de a hosszabbítás elkezdésekor még mindig két gól kellett a spanyoloknak, mert a norvég–szlovén meccs 0–0-ra állt (és az is maradt). A 94. percben Abelardo homorításáért büntetőt ítélt a bíró, Mendieta nem hibázott, de egy gól még mindig kellett. Guardiola fellőtte a labdát a kezdőkörből a tizenhatoson belül helyezkedő tömegbe, Ismael Urzaiz lefejelte, Alfonso Pérez pedig minden dühét beleadva, ballal a jobb alsó sarokba lőtt. A gyönyörű meccs legnagyobb igazságossága, hogy így mindkét csapat továbbjutott, a spanyolok első, a jugoszlávok második helyen.

Mitől vált legendássá?

Ilyet még nem láthattunk az Eb-történelemben, hogy egy csapat a rendes játékidő ráadásában szerezzen két gólt, így harcolva ki a továbbjutást. Ahogy Guardiola utóbb fogalmazott: „Fejben már csomagoltam.” A jugoszlávoknak ezen a tornán nem ez volt az első meccse, amelyen óriási fordulat történt: az első körben a szlovénok ellen már 3–0-s hátrányban voltak, aztán hat perc alatt egyenlítettek.

Mit írt a sajtó?

„Az Európa-bajnokság produkált már néhány emlékezetes mérkőzést. De ehhez hasonlót még nem” (World Soccer – brit); „Spanyolország megszenvedett a sikerért, de ez a hit diadala volt, heroikus győzelem” (El País – spanyol); „Spanyolország két perc őrület alatt a lehetetlent vitte véghez” (El Mundo – spanyol); „A spanyol válogatottnak ez volt a legnagyobb győzelme azóta, hogy 1983-ban 12–1-re nyert Málta ellen” (Marca – spanyol); „A jugoszláv csapat egyenlőtlen feltételek mellett fantasztikus mérkőzést játszott, és elérte a célját: a negyeddöntőbe jutott. Gilles Veissiére, a francia bíró a jugoszlávok ellen vezette a mérkőzést, de elsősorban a norvégokat sújtotta azzal, hogy tizenegyest ítélt, és addig hosszabbított, amíg a spanyolok ki nem harcolták a továbbjutást” (Politika – jugoszláv); „Bűntény, megtorlás nélkül. Jugoszlávia Spanyolországtól és a bírótól szenvedett vereséget” (Glasz javnoszti – jugoszláv).

Tudta?

Nem is a végül nagy szerepet kapó francia Gilles Veissiére-nek kellett volna vezetnie a mérkőzést, hanem az osztrák Günter Benkönek. Ám két nappal korábban megsérült a dán Kim Milton Nielsen játékvezető, az ő helyére a belga–török meccsre Benkönek kellett „beugrania”, őt pedig Veissiére helyettesítette.

Volt-e visszavágó?

Ezen a néven akkor játszott utoljára egymással a két csapat. Volt aztán még két vb-selejtezőjük 2005-ben a spanyoloknak Szerbia és Montenegró ellen (0–0, 1–1), az önálló Szerbiával nem játszott még tétmeccsen. 

Az 1992-es barcelonai olimpián aranyérmes támadó a Real Madrid szépreményű játékosa volt, de az 1994-es El Clásicón elszakadt a térdszalagja, így lemaradt az amerikai vb-ről, sőt, a királyi gárdából is kiszorult, mert a helyére vett Iván Zamorano nagyon bevált. A 2000-es Eb idején a Real Betis játékosaként mentette meg a spanyol válogatottat a szégyenletes korai búcsútól két góljával, amelyek közül a második örökké emlékezetes marad.

További nagy meccsek 2000-ben

Elődöntő: Olaszország–Hollandia 0–0, tizenegyesekkel 3–1

A házigazda hollandok a jugoszlávok 6–1-es legyőzése után várták az olaszokat, akiktől a 34. percben kiállították Gianluca Zambrottát. A hollandok két büntetőt is kaptak a rendes játékidőben, de mind Frank de Boer, mind Patrick Kluivert kihagyta. Aztán a tizenegyespárbajban is pocsékul céloztak a hollandok, Francesco Totti viszont „panenkázott” egy szépet, az olaszok mentek a döntőbe.

Döntő: Franciaország–Olaszország 2–1 (0–0, 1–1), aranygóllal

Őrült izgalmak voltak a rotterdami döntőben is, amelyben a 93. percig győztesnek látszottak az olaszok, de jött Sylvain Wiltord egyenlítő gólja, majd a hosszabbításban, a 103. percben David Trezeguet ballal a jobb felső sarokba vágta a labdát, így aranygóllal a franciáké lett az arany.  

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. április 27-i lapszámában jelent meg.)